Krónika

Zuhanás közben gyorsított is Lubitz

A csütörtökön megtalált fekete doboz eddigi adatai alátámasztják, hogy az elsőtiszt szándékosan okozta a repülőkatasztrófát

A lezuhant Germanwings-gép csütörtökön megtalált másik fekete dobozából kinyert információk megerősítették, hogy a másodpilóta szándékosan irányította sziklafalnak az utasszállítót. A francia hatóságok feltehetően eljárást kezdeményeznek a német légitársaság és anyacége, a Lufthansa ellen.

A második fekete doboz adatainak első értékelése szerint is szándékosan idézte elő a katasztrófát, és okozta százötven ember halálát Andreas Lubitz, a Germanwings német légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó gépének másodpilótája múlt kedden a francia Alpokban – jelentette ki tegnapi közleményében a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal, a BEA. Mint írják, a katasztrófa helyszínén csütörtökön megtalált adathordozó információinak első elemzése alapján megállapítható, hogy az Airbus A320-as pilótafülkéjében tartózkodó másodpilóta beprogramozta a robotpilótát arra, hogy harmincméteres magasságig kezdjen el ereszkedni, majd a süllyedéskor a pilóta többször is módosította a szerkezet beállítását, hogy gyorsítsa a repülőgépet. A hatóság jelezte, hogy folytatja a második doboz memóriakártyáján tárolt adatok kiértékelését. A repülési adatokat rögzítő dobozt másfél hétig tartó keresés után csütörtökön találta meg egy csendőrnő a szerencsétlenség helyszínén, a földbe fúródva. Az első fekete dobozt, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket és hangokat rögzítette, már a szerencsétlenség napján megtalálták. A vizsgálatot vezető marseille-i ügyészség szerint a felvételekből az tűnt ki, hogy a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak. A Focus című német magazin megtudta, hogy eljárás indulhat a lezuhant Germanwings-gép ügyében a légitársaság és az anyavállalata, a Lufthansa ellen. Online kiadásában a lap azt írja, a német szabályozással ellentétben, a francia büntetőjog lehetőséget ad arra, hogy eljárás alá vonják a két légitársaságot, és a francia hatóságok ezt a lépést biztosan megteszik.

A Focus szerint Németországban egyre hangosabb a bírálat a pilótajelölteknek előírt pszichológiai alkalmassági vizsgálattal szemben. Az úgynevezett DLR-tesztre a jelentkezők előkészítő szemináriumokon készülnek fel, amelyeken megtanulják, hogy miként állítsák be személyiségüket úgy, hogy megfeleljenek a vizsgán – írták. A düsseldorfi ügyészség tájékoztatása szerint a másodpilóta mindent megtett azért, hogy kigyógyuljon pszichés bajaiból, ugyanakkor igyekezett elkerülni, hogy az orvosok pontos képet kapjanak egészségi állapotáról. A német hatóság Andreas Lubitz táblagépének vizsgálatából megtudta, hogy a férfi az öngyilkosság módozatairól tájékozódott az interneten a tragédia előtti napokban.