Krónika
Zaklatott az ELTE oktatója
Az egyetem rektora tegnap megszüntette egy dékán jogviszonyát
Az egyetem közleménye szerint az intézmény legmagasabb szintű etikai testülete, a Központi Etikai Bizottság eljárást folytatott le egy vezető státuszú oktatóval szemben. Az eljárás olyan panasz alapján indult, amelyet egy adminisztratív munkakörben dolgozó munkatárs terjesztett elő. Az intézmény kezdetben nem közölte az érintett szervezeti egységet, sem az oktató nevét, de korábbi – a Hvg.hu által közölt – információk alapján lehetett tudni, hogy Mikonya Györgyről, a Tanító- és Óvóképző Kar dékánjáról van szó. Miután tegnap délutánra kiderült, hogy Mikonya lemondott jogorvoslati jogáról, vagyis nem fellebbez az etikai bizottság döntése ellen, az oktatót megnevezte az egyetem.
Az ELTE elismerte, hogy a dékán visszaélt hatalmi helyzetével, megsértette a diákja emberi méltóságát és az egyenlő bánásmód követelményét. A folyamatos és megengedhetetlen testi közeledés, a szexuális tartalmú verbális és fizikai megnyilvánulások (anélkül is, hogy azok kifejezetten erőszakosak lettek volna) a panaszosban félelmet és szégyenérzetet kelthettek – áll az egyetem közleményében.
Az etikai eljárás megállapította, hogy az oktató súlyos etikai vétségeket követett el, mert az ELTE Etikai Kódexébe ütköző, tiltott magatartást tanúsított.
