Krónika
Vulkánkitörés sújtja Balit
Kibővítették a korábban kijelölt veszélyzónát, lezárták a nemzetközi repteret, kitelepítik a veszélyeztetett körzetből a lakosságot, mivel újabb hamufelhőtől tartanak
Időközben az a döntés született, hogy lezárják a nemzetközi repteret is, és elrendelik százezer ember evakuálását. Miután négyszáznegyvenöt járatot töröltek, ötvenkilencezer turista rekedt Bali szigetén – közölte a reptér szóvivője. A lezárás hivatalosan ma reggelig marad érvényben.
A turistákat a közlekedési hatóság buszokkal szállítja a kompokhoz, amelyekkel eljuthatnak a szomszédos Jáva szigetére, onnan pedig már szárazföldön érhetik el a legközelebbi repteret.
A három kilométer magas Agung szombat este egyszer, majd vasárnap háromszor is kitört, kráteréből a hamu mintegy négyezer méteres magasságba lövellt fel, és térségében sűrű, fekete füst gomolygott.
A vulkán körüli veszélyzónát tegnap bővítették, mivel a szakértők szerint további, a korábban becsültnél nagyobb kitörés is lehetséges. A katasztrófavédelmi hatóság szóvivője egy jakartai sajtótájékoztatón elmondta, a zóna méretének növelésével huszonkét falu és kilencven-százezer ember vált érintetté. Mintegy negyvenezer lakost evakuáltak már, a többiek azonban maradtak, mert biztonságban érzik magukat, vagy nem akarják magukra hagyni állataikat.
A hatóságok átfésülik a régiót, hogy meggyőzzék az embereket a távozásról. Ha szükséges, erőszakkal evakuálják őket – magyarázta a szóvivő.
Az Agung legutóbb 1963-ban tört ki, akkor mintegy ezerkétszáz ember halt meg.
