Krónika
Vizsgálat hűtlen kezelés miatt
Ismeretlen tettes ellen nyomoznak a TEK-nél
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője mindezt ugyan megerősítette, további részleteket azonban nem árult el. A TEK főigazgatója, Hajdu János már tavaly feljelentést tett, aminek következtében a főügyészség 2016. június 17-én elrendelte a nyomozást, amelynek a határideje február tizenhetedike. Az ügynek még nincs gyanúsítottja, igaz, a nyomozás szükség esetén meghosszabbítható. Ugyanakkor rendészeti forrásból a lap úgy értesült, hogy a belső vizsgálat egy olyan, több tízmillió forintos beruházásnál bukkant szabálytalanságokra, amely egy TEK-es épületfelújítással kapcsolatos.A gyanú szerint a TEK gazdasági vezetésének egyik tagja fiktív munkálatokért is fizetett egy külsős cégnek. Az Index több forrásból is úgy értesült, hogy a belső vizsgálat után távoznia kellett a TEK-től a szervezet gazdasági igazgatóhelyettesének.
Az MSZP kezdeményezni fogja a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, valamint honvédelmi és rendészeti bizottsága együttes ülésének összehívását a Terrorelhárítási Központban elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt. Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke és Harangozó Tamás, a honvédelmi és rendészeti bizottság szocialista alelnöke keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a terrorelhárítással foglalkozó rendőri szerv esetében a korrupció jelenléte nemcsak büntetőjogi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is.