Krónika

Visszajárhatnak a befizetett bírságok

Akár a milliárdot is elérheti az az összeg, amelyet a kerületi közteresek kameráik alapján büntetésként kiszabtak az autósokra

Újrafelvételi eljárást kezdeményezhetnek a közterület-felügyelet kamerái által ötvenezres bírsággal sújtott autósok – írja cikkében a Vezess.hu. Bár pontos adat nem áll a portál rendelkezésére, de úgy véli: százmilliós nagyságrendben küldtek ki csekkeket több budapesti kerületből.

Vágány Tamás, a D.A.S. Jogszerviz csoportvezető jogtanácsosa a hírportálnak kijelentette: „Ha és amennyiben az ORFK közlése tényszerűen igaz, tehát a közteres kamerák nem felelnek meg a külön jogszabályban foglalt követelményeknek, akkor az ennek alapján megbírságolt autósok újrafelvételi eljárást kezdeményezhetnek.” Kijelentése alátámasztásaként a 18/2008. (IV. 30.) GKM-rendeletre utalt, ami a gépjárműről és annak hatósági jelzéséről felvételt készítő eszközre vonatkozó követelményekről szól, míg a befizetett bírságok a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény, Ket. (2004. évi CXL. tv.) alapján igényelhetők vissza, annak alapján, hogy a felügyelet által használt kamera szabálytalan az Országos Rendőr-főkapitányság szerint. „Ha a közteres kamerák nem felelnek meg a GKM-rendeletnek, akkor nem képezhette bírság alapját az azokkal készült felvétel” – jelentette ki Vágány, aki szerint ez alapján nem igaz, hogy aki már befizette a bírságot, az elveszítette a pénzét.

Ezek az autósok ugyanis két feltétel teljesülése esetén kezdeményezhetnek újrafelvételi eljárást. Egyik estben akkor, ha a bírságuk jogerőre emelkedésétől számítva nem telt el még hat hónap. Mivel a III. kerületben februárban kezdődtek a bírságolások, itt az összes érintett időn belül van. A másik esetben az a feltétel, hogy ne teljen el tizenöt nap azóta, hogy a megbírságoltak tudomására jutott ez a lehetőség. Ezért, ha valaki a bírságával kapcsolatban írásos tájékoztatást kért a kamerák hitelesítő adatairól, és megkapta a rendőrség levelét arról, hogy nincs ilyen a közterületnek, akkor az értesítés kézhez vételétől számít a tizenöt nap. De „tudomásszerzés” lehet akár ez a cikk is a megbírságolt autósnak, aki itt és most e sorokat olvasva értesül pénzének visszakövetelési lehetőségéről. Neki a mai naptól van tizenöt napja – írja a honlap.

A hírportál alaposan körüljárta az ügyet, és kiderült: februárban két-két kamera felvételei alapján bírságolta meg a kötelező haladási irány tábla megszegőit a Bécsi út–Szépvölgyi út, valamint az Evező utca–Lajos utca kereszteződésében a III. kerületi közterület-felügyelet. Egyes autósok hat-nyolc-, de akár tizenöt–ötvenezer forintos csekket is kaptak, ha több felvétel készült róluk, akkor személyenként több százezer forintos büntetést is kaphattak. Abból kiindulva, hogy csak februárban és csak az óbudai közterület-felügyelet ebben a két kereszteződésben kétszázhárommillió forintnyi bírságot küldött ki, elképesztően magas összeg lehet, amit a különböző kerületek ötvenezres csekkek formájában kiróttak – írja a portál. Annál is inkább, mert hosszabb ideje működik hasonló kamera a VIII. kerületben, a József körút–Baross utca találkozásán, illetve 2016 júliusa óta kamera működik a Lehel téri piac Bulcsú utcai kihajtójánál. Összességében feltételezhető, hogy akár milliárdos nagyságrendű is lehet a bírság összege, amit a fővárosi kerületek kamerás felvételek alapján kiküldtek az elmúlt években. Ebből tehát a hat hónapnál nem régebbi befizetések kérhetők vissza.