Krónika
Veszélyes az e-cigaretta használata
Gyulladást, sőt daganatos megbetegedéseket is okozhat a dohányzás új fajtája, még a kifújt pára belégzése is egészségkárosító
Kevés információval rendelkeznek még a szakemberek az új terméknek számító elektronikus cigaretta egészségügyi hatásairól, az eddig végzett vizsgálatok adatai azonban rémisztőek – olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tegnap kiadott közleményében. Az e-cigarettaként is ismert szerkezet használói által kifújt pára még a hagyományos dohánytermékek füstjénél is több veszélyes anyagot tartalmaz, így azok nemcsak fogyasztóikra, hanem azok környezetére is károsak lehetnek.
Az e-cigarettákhoz rendszeresített patronokban, utántöltőkben olyan vegyületek vannak, amelyek egészségkárosodást okoznak, ráadásul ez független attól, hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem. Ezekben a folyadékokban megtalálható úgynevezett propilén-glikol már rövid távon szem-, légcső- és torokirritációt okoz, hosszabb távon gyermekeknél az asztma kialakulásának kockázatát fokozza. Az e-cigaretták ízesítéshez mesterséges anyagokat alkalmaznak, ilyenek például a keton és észter, illetve aldehid vegyületek. Utóbbi szintén erősen irritáló hatású, elsősorban a légzőszerveket károsítja. A patronokban, flakonokban gyakran megtalálható a glicerin is, amelynek belégzése a tüdőgyulladást okozhat.
Az e-cigaretták hatóanyagaiban az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok olyan nehézfémek jelenlétét is kimutatták, mint a króm, a nikkel és az ólom, amelyek bizonyítottan rákkeltő anyagok, veszélyeztetik azokat, akik a készülékek által kibocsátott gőzt belélegzik. Nagyon fontos körülmény az is, hogy a rákkeltő anyagok esetében mindegy, hogy azok milyen koncentrációban vannak jelen, kisebb mennyiségben is képesek arra, hogy a szervezetben sejtburjánzással járó folyamatokat indítsanak el.
Az e-cigaretta abban sem különbözik a hagyományos dohánytermékektől, hogy a használói által kifújt füst, illetve pára azok egészségét is károsítja, akik csak passzív elszenvedői mások káros szenvedélyének. Az újfajta termék gőzében a propilén-glikol és glicerin koncentrációja nagyobb, mint a hagyományos cigaretták füstjében, a súlyosan rákkeltő formaldehid koncentrációja pedig háromszor magasabb. Az ÁNTSZ közleménye tévhitnek nevezte, hogy az e-cigaretta hatásos eszköz a dohányzásról való leszokás támogatásában, mivel erre nincs tudományos bizonyíték. A szakemberek inkább az orvosi tanácsadást javasolják a leszokni vágyóknak.