Krónika

Vérünket kell adnunk életek megmentéséért

Apadnak a készletek, folyamatosan csökken a véradók száma, ráadásula fiatalokat nehéz megnyerni erre a jószolgálati tevékenységre

Tavaly kétezer-kilencszázzal kevesebben adtak vért, mint 2016-ban, akkor pedig négyezer-hétszázzal csökkent a donorok száma 2015-höz képest.

Az Országos Vérellátó Szolgálat szerint félő, hogy az intenzív toborzás ellenére is folytatódik ez a csökkenő tendencia – hívta fel a figyelmet az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) és a Magyar Vöröskereszt. A nyár amúgy is kritikus a véradás szempontjából, az allergiaszezon, a szabadságolások és a meleg miatt jóval kevesebb a donor, de az OVSZ szerint idén még erősebben volt érezhető a csökkenés – írta meg a Magyar Idők. Míg korábban naponta ezerhatszázan is jelentkeztek véradásra, idén a számuk jóval kevesebb volt. Ennek oka nem csupán a nyári szezon, hanem az is, hogy míg a visszatérő véradók kiöregszenek, addig a fiatalokat nehéz megnyerni a véradásra. Pedig nyáron is szükség van vérre a tervezett beavatkozások és az életmentő műtétek miatt, ráadásul van olyan vérkészítmény, amely csupán öt napig tárolható, így a vérellátó szolgálat célja, hogy minden vércsoportból lehetőleg rendelkezzen tartalékkal. A vérkészletek folyamatos feltöltése – főleg a negatív vércsoportokban – nemcsak nálunk, hanem a fejlett világban mindenütt kihívást jelent, mivel a ritkább vércsoportokból alapvetően eleve kevesebb szokott készleten lenni. Ezért most különösen fontos, hogy mindenki, aki egészségesnek érzi magát, menjen el vért adni, hiszen ezzel nemcsak embertársai gyógyulását segíti, de sok esetben szó szerint életet ment – hangsúlyozta az OVSZ.

A véradással járó szűrővizsgálat kiterjed a HIV, a hepatitis B, a hepatitis C és a szifilisz kimutatására is. A szervezők kérik a véradókat, vigyék magukkal személyi irataikat és TAJ-kártyájukat, valamint fogyasszanak bőségesen folyadékot a donáció előtt és után. A helyszínekről, időpontokról az ovsz.hu/ver/veradasok, valamint a veradas.hu weboldalon olvasható tájékoztatás.