Krónika

Vádat emeltek a kődíszt lopó franciák ellen

Az ügyészség vádat emelt az ellen a két fiatal francia turista ellen, akik már­cius 19-én hajnalban egy vaskapu alatt átbújva bejutottak a Parlament lezárt teraszára, és onnan elloptak egy Steindl Imre korabeli, eredeti erkély-korlátoszlopot.

A huszonnyolc éves nő és társa, egy huszonhét éves férfi hajnali öt órakor érkezett az épülethez. Kifigyelték az őrök mozgását, majd kivárták a sötétben, míg azok elfordultak, ekkor hirtelen felszaladtak a rakparti lépcsőn. Átugrottak a kettős kordonon, ügyesen átbújtak a kovácsoltvas kapu alatt, és törpejárásban közelítették meg a kődíszeket rejtő teraszt. Ekkor azonban jelzett a mozgásérzékelő rendszer, így a részeg párt pillanatokon belül elfogta az őrség.

A tízkilós kődíszt – amelynek értéke harmincezer forint – a rendőrség lefoglalta. A két franciát szabálysértési értékre, bekerített helyre jogosulatlanul bemenve elkövetett lopással vádolják, velük szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozták.