Krónika

Út Európa visszahódításához

„Ha elfelejtjük örökségünket, utat tévesztünk”

Az elmúlt ötven év tapasztalata, hogy soha nem szabad elbízni magunkat, mert valahányszor elfelejtettük a zsidó–keresztény erkölcsi, szellemi örökségünket, abból mindig torzulás, útvesztés következett – fogalmazott az Európa visszahódítása című nemzetközi konferencia megnyitóján Beer Miklós váci megyés püspök pénteken Vácon.

A Magyar Páneurópa Unió rendezésében, a váci önkormányzat, a Váci Egyházmegye, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Konrad-Adenauer-Stiftung társrendezésében kezdődött Európa visszahódítása: kihívások és veszélyek című háromnapos rendezvény megnyitóján Beer Miklós úgy fogalmazott: az eligazodáshoz szükség van irányfényekre, sark­csillagra, és Európában ez a sarkcsillag Jézus Krisztus. Hozzátette: azt kívánja, hogy a résztvevők hallják meg az iránymutatást, és a megtalált irányt mutassák meg másoknak, hogy Euró­pának legyen jövője. Andrássy Gábor, a Magyar Páneurópa Unió elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy az európai kontinens egységesülése csak spirituális alapon képzelhető el, „a kereszténység az, ami összeköt bennünket”.