Krónika
Újabb áldozata van az országúti tragédiának
Többségük könnyebb sérülést szenvedett, de néhányuk állapota továbbra is súlyos. Két középkorú nő életveszélyes állapotban került kórházba. Mindkettejüket több órán keresztül operálták vasárnap. Állapotuk stabilizálódott, az intenzív osztályra kerültek. Az egyik betegnek azonban voltak más kísérő betegségei, amelyek arra utaltak, hogy nehéz időszak áll előtte. Végül a nő éjszaka meghalt – mondta az M1 csatornán Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosa.
Mint ismert, a debreceni Grand Tours utazási iroda emeletes autóbusza a bécsi karácsonyi vásárból tartott haza nyolcvankét utassal. Az M3-as Miskolc felé vezető oldalán, a 133-as kilométernél a sofőr egy ütközést próbált elkerülni, de a busz megcsúszott és felborult. A busz felborulása után további autók rohantak neki a járműnek, majd egymásnak. Összesen kilenc kocsi és két mikrobusz ütközött, ezek között magyar, román és ukrán is volt. A baleset az utasok szerint elkerülhetetlen volt, egy, az autóbusz elé előzésből visszatérő, megperdülő és a busznak csapódó autó miatt.
Az utazási iroda úgy döntött, hogy kártérítési előleget fizet az érintetteknek, illetve családjaiknak: a halálos balesetet szenvedettek családjainak ötszázezer forintot utalnak át, míg a súlyosan sérült utasokat megkeresik, és „tájékozódás után nekik is segítenek”.