Krónika
Ügyvéd vezette a cégtemető bűnszervezetet
Magyar vállalkozásokat játszott át fiktív ukrán vevőknek a sokoldalú banda
Az érintettek ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat a napokban. Zsíros Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetőjének beszámolója szerint a korábban büntetőügyekben dolgozó ügyvéd a magyar cégtulajdonosoktól esetenként félmillió forintot kért azért, hogy a cégüket olyan ukrán embereknek játssza át, akik nem akarják működtetni, ténylegesen nem fizetnek érte, sőt ők kapnak néhány ezer forintot a szükséges okiratok aláírásáért. Ezzel a módszerrel csaknem ötven magyar cég került ukrán tulajdonosokhoz, közös székhelyük az egyik terhelt lakása volt. Az eladott vállalkozások egy részének még komoly vagyona volt, azt azonban a korábbi tulajdonosok és a bűnszervezet tagjai maguknak tartották meg. A bűnszervezetben elkövetett csődbűncselekménnyel és közokirat-hamisítással vádolt, előzetes letartóztatásban lévő ügyvéddel és két társával szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyészség.
