Krónika
Tömeges mérgezés Kínában
Vegyianyag-raktár mellett épült fel az elit iskola
Az intézmény több mint hatszáz megvizsgált tanulója közül 493 esetében mutattak ki leukémiára utaló tüneteket, ekcémát, bőrgyulladást, illetve bronchitist, sokuk vérképe pedig eltér a normálistól. A helyi kormányzat megerősítette, hogy az iskola szomszédságában olyan súlyosan mérgező vegyi anyagokat állítottak elő, mint a karbofurán és metomil. Az egykor ott dolgozók azt is elmondták, hogy ezekből az anyagokból a helyszínen nagyobb mennyiséget a földbe temettek, és az üzemek szennyvizét a közeli folyókba engedték. A környezetvédelmi minisztérium nyomozást kezdett, és olyan szerves szennyező anyagokat találtak a talajban és a talajvízben, mint klórbenzol, szén-tetraklorid, higany, ólom és kadmium. A rákkeltő klórbenzolból a megengedett határérték százezerszeresét mutatták ki. Az elit intézményben egyes diákok éves tandíja hatvanezer jüan, amely két és fél millió forintnak felel meg.
