Krónika
Többször javították már a leomlott genovai hidat
Tegnapig negyvenkét halálos áldozata van a tragédiának, amelyet a hatvanas években készült építmény okozott, és amelynek biztonságát a környékbeliek kétségbe vonták

Egyelőre nem tisztázott, miért omlott le kedden a genovai autópályahíd nyolcvanméteres szakasza, amely több mint harminc autót és teherautókat sodort magával a negyvenöt méteres mélységbe, maga alá temetve az alatta húzódó gyárépületeket. Szemtanúk szerint villám csapott a hídba, de ezt nem erősítették meg hiteles források, tehát közel sem biztos, hogy ez áll a tragédia hátterében. A kutató-mentő csapatok éjjel is dolgoznak, hátha találnak még túlélőket a romok alatt. A La Repubblica szerint három gyerek is van a halottak között: egy nyolc-, egy tizenkét és egy tizenhárom éves. Továbbra is tíz eltűntet tartanak nyilván, tizenöt súlyos sérültet pedig kórházban ápolnak. Attól tartva, hogy további darabok szakadnak le a hídról, több mint négyszáz embert evakuáltak a környékről – írta a BBC.
Az ötvenegy esztendős felüljárót a hatvanas években építették. A második világháborút követő újjáépítési lázban elképesztő gyorsasággal készült el több ezer hasonló szerkezet, amelyeket a mai napig használnak. A leszakadt viadukt tervezője, Riccardo Morandi szabadalmaztatta az előfeszített vasbeton technológiát, amellyel a kedden összeomlott hidat is építették. A Morandi-híd állapotával már a megépítéstől kezdve komoly szerkezeti problémák voltak. Az átadáskor megsüllyedt, gyakran javítani kellett bizonyos elemeket, és folyamatos túlterhelésnek volt kitéve. A híd fenntartója, az Autostrade szerint viszont semmi jel nem utalt arra, hogy a híd veszélyes lenne, ráadásul rendszeresen ellenőrizték az állapotát. A környékbeliek azonban már régóta aggódtak a híd állapota miatt. Egy nő azt mondta a BBC-nek: senki sem ment át azon a hídon nyugodt szívvel, mindenki azért imádkozott, hogy ne omoljon össze.
A politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelős miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: szerinte az egész átkelőt el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni. Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter szerint a legkevesebb az, ha a híd üzemeltetői lemondanak, és kezdeményezni fogja, hogy a közútkezelőt fosszák meg koncessziós jogától. Giuseppe Conte olasz kormányfő a Facebookon azt közölte, hogy tervet dolgoz ki a római kormány az olaszországi közúti infrastruktúra rendkívüli ellenőrzésére, a miniszterelnök pedig emellett a hagyományos vizsgálatok megerősítését is megígérte. A Politico értesülései szerint azonban Toninelli pártjára, az Öt Csillag Mozgalomra is kritikák össztüze zúdult a tragédia miatt, mert a párt, más beruházások mellett, a leomlott Morandi-hidat is azok közé sorolta, amelyeknek az előirányzott karbantartását csak abban az esetben végzik el, ha a haszon több, mint a vele járó költségek.
A belügyminiszter, Matteo Salvini, a jobboldali Északi Liga vezetője úgy nyilatkozott, hogy az országban számos iskola, kórház és autópálya szorul felújításra, és hozzátette, hogy ezeket a munkálatokat az európai költségvetési korlátozások eddig megakadályozták. A következő költségvetési tervnek az olaszok biztonságát kell első helyre tennie, költségvetési korlátozások csak ezután jöhetnek – idézi Salvinit a Politico.
A Cagliari olasz labdarúgócsapat volt játékosa, Davide Capello is a hídon volt, amikor leszakadt alatta. Az úttal együtt harminc métert zuhant az autóm, aztán fennakadt valahogy, csoda, hogy élek – mondta a férfi, aki még mindig sokkos állapotban van a történtek óta. Ő amúgy az egyetlen, aki egyetlen karcolás nélkül élte túl a horrorbalesetet. Mint kiderült, egy román állampolgárságú halálos áldozata is van a hídomlásnak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint egyelőre nem tudnak magyar áldozatról.
Európát elkerülték eddig a balesetek
A kétezres évek elejétől napjainkig körülbelül száz hídbaleset történt világszerte. Ázsiában, azon belül Indiában volt a legtöbb sok halálos áldozatot követelő hídomlás: 2001-ben egy száznegyven éves vasúti híd omlott össze, ötvenheten vesztették életüket, míg 2005-ben egy folyó sodort el egy vasúti hidat, száztizennégy ember halálát okozva. Három évvel később Kasmír Indiához tartozó részén összerogyott egy újonnan épült híd. Újabb három év múlva egy földrengésben korábban megsérült fahíd szakadt le Észak-Indiában, legalább harminckét ember meghalt, de 2016-ban is két sok halálos áldozatot követelő hídbaleset sújtotta az országot. Indonéziában 2011-ben javítási munkálatok közben, emberi mulasztás miatt omlott össze a Mahakam folyón átívelő Kutai Kartanegara függőhíd, húsz ember halt meg. Vietnamban ötvenöten meghaltak és több mint százan megsérültek, amikor 2007 októberében építés közben összedőlt a Hau folyó felett átívelő felújítás alatt álló híd Can Tho város közelében. Európában legutóbb 2001-ben Portugáliában történt a mostani genovai balesethez hasonló. A Hintze Riberio híd szakadt le a Castelo de Paiva községben, a tragédiának csaknem hatvan halálos áldozata volt. (PS)
Itthon rendszeresek az ellenőrzések
A magyarországi közúti hidak műszaki állapotát akár heti, de minden esetben féléves és éves rendszerességgel ellenőrzik. A rajtuk áthaladó forgalom műszaki állapotuknak megfelelően korlátozható. A kezelő a haladéktalan beavatkozást igénylő átkelők esetében az előírásokhoz képest szigorúbb és sűrűbb vizsgálatot végez. A karbantartási feladatokra 2018-tól nagyobb összeget fordít a kormány – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. (SP)
