Krónika

Több százezer autó sebességét ellenőrizték

Európa-szerte mérték a gépjárművek sebességét a közlekedésbiztonsági hatóságok csütörtökön, a magyarországi akcióban ezerkétszáz egyenruhás vett részt – közölte tegnap honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Mint írták, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL hasonló, a kontinens nagy részét érintő intézkedéssorozatába illeszkedő akcióban 346 285 gépkocsi sebességét ellenőrizték, a járművek közül 4928 lépte át a megengedett sebességet.

A rendőrség a múlt héten a lakosság segítségét kérte, hol indokolt fellépni a gyorshajtók ellen, majd az e-mailben elküldött javaslatok közül kiválasztották azokat a helyszíneket, amelyeken végül legfeljebb négy órán keresztül sebességméréseket végeztek. A rendőrség felhívására ezernégyszáz levél érkezett, amelyekben 1584 helyre tettek javaslatot a lakosok. A rendőrség honlapján közzétett felhívás igen nagy látogatottságot generált, három nap alatt kétszázkilencvenezren voltak kíváncsiak az ellenőrzési pontokra.

A rendőrség közölte, a sajtóban is nagy visszhangot kapott az akció, és ennek, valamint a közlekedők jogkövető magatartásának köszönhetően az elmúlt három napban Magyarország közútjain nem volt halálos közlekedési baleset. Az ORFK vezetői a pozitív tapasztalatok alapján úgy döntöttek, hogy a jövőben más közlekedési akciók szervezésekor is igyekeznek majd az állampolgári észrevételeket és javaslatokat figyelembe venni.

A gyorshajtás ellenőrzésén kívül az akció ideje alatt a rendőrök negyvennyolc személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből tizenkettő súlyos és harminchat könnyű sérüléssel végződött, huszonkét személyt ittas vezetés gyanúja miatt állítottak elő.