Krónika

Tizenhat millió forint kártérítést ítéltek meg Marian Cozma családjának

A két szülő öt-öt millió, míg két húga három-három millió forintot kapna

A Cozma-ügyben tizenhat millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg - nem jogerős - ítéletében a Fővárosi Törvényszék szerdán a hat éve Veszprémben meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma családjának az őket ért feldolgozhatatlan traumáért.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án szurkálták halálra egy veszprémi lokál előtt. A büntetőügy 2012 októberében ért véget a Kúrián; a bűncselekmény ügyében öt embert ítéltek el jogerősen, közülük kettőt 18-18 évre.A polgári bíróság szerdai ülésén nem a bűncselekményben részt vevők bűnösségéről döntött - hiszen arról már korábban megszületett a jogerős ítélet -, hanem arról, hogy egyetemleges kártérítési felelősség terheli az alpereseket, és arról is, hogy milyen összegben.
Egy másik eljárásban a bíróság korábban már mintegy 210 millió forint vagyoni kártérítésre kötelezte az alpereseket, a mostani per pedig a nem vagyoni károkozás megtérítéséről szól.
A kettő közötti különbség lényege, hogy a vagyoni kár esetében többé-kevésbé számszerűen megállapítható a kárérték például az elhunyt sportoló jövedelme alapján, míg a nem vagyoni kár meghatározása nehezebb feladat, hiszen ahhoz például a családtagok megromlott egészségi állapotát kell figyelembe venni.

cozma család
A Kúria 2012 októberében a büntetőügy felülvizsgálati eljárásában a jogerős ítéletet az első- és a másodrendű vádlott esetében helybenhagyva Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évre ítélte, Sztojka Iván esetében a büntetést 8 évről 13-ra súlyosbította. 
 

Tizenhat millió forint kártérítést ítéltek meg Marian Cozma családjánakA két szülő öt-öt millió, míg két húga három-há...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. április 15.