Krónika

Színre lép a régi közgyűjtemény

Az emlékévre elkészült a hazai reformációt bemutató levéltári program

Utazás Wittenbergbe címmel állított össze a reformáció magyarországi történetét bemutató levéltár-pedagógiai programot a Magyar Nemzeti Levéltár.

A projekt szerdai, budapesti bemutatóján Mikó Zsuzsanna főigazgató kiemelte: a reformáció 2017-es emlékéve alkalmából megvalósuló, a levéltári iratanyag feltárására irányuló munka méltó alkalom, hogy általa bemutatkozhasson Magyarország legrégibb közgyűjteménye. Hafenscher Károly, a programot támogató reformáció emlékbizottság miniszteri biztosa kiemelte: a reformáció számos értéke közül kiemelkednek az oktatás terén elért eredményei. A most induló projekttel a levéltár olyan kiváló nevelők munkáját folytatja, mint például Philipp Melanchthon, Comenius vagy Apáczai Csere János. Kovács Eleonóra levéltáros, a Reformáció projekt vezetője elmondta: a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából a feltárt anyagokat nemcsak a kutatók, hanem a nagyközönség számára is szeretnék közzétenni. A könyv- és projektbemutatók, kiállítások mellett a fiatalokat levéltár-pedagógiai foglalkozásokkal igyekeznek megszólítani.