Szeretteink szívességét ritkán köszönjük meg

Azt mondani, hogy „köszönöm”, amikor valaki segítséget kap egy másik személytől, a hála kifejezésének egy módja, amelyet általában el is várnak az embertől az udvarias viselkedés jegyében – mindez azonban leginkább csak a nyilvános beszélgetésekre érvényes –, olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. Annak érdekében, hogy többet megtudjanak a hála kifejezésének módjairól a különböző társadalmi érintkezésekben, a szakemberek mikrofonokat szereltek fel a kutatásban részt vevő önkéntesek otthonaiban és közösségi találkozóhelyein. A kutatók ezerötvenhét beszélgetést rögzítettek, majd megszámolták, hogy ezekben hányszor mondott valaki köszönetet a másiknak olyan élethelyzetekben, mint amikor valaki kér és kap is segítséget egy másik személytől. A tanulmány öt kontinensre és nyolc nyelvre terjedt ki.

Az eredmények szerint az emberek a feltételezettnél sokkal kevesebbszer mondják, hogy „köszönöm”, legkevésbé akkor, amikor családtagjaikkal vagy közeli bará­taikkal beszélnek. A más-más nyelvet beszélők között ugyanakkor vannak különbségek: az angolul beszélők például 14,5 százalékában mondtak köszönetet a hangfelvételeken. Az olaszul beszélőknél ez az arány 13,5 százalék, a lengyeleknél két százalék volt. Összességében nézve az átlag 5,5 százalék volt. A kutatók szerint az eredmények nem azt jelentik, hogy az emberek lazábban kezelik az udvariasságot a családtagjaik körében, hanem hogy a hétköznapi szituációkban a kölcsönösség az egymás támogatását és az együttműködést övező jogok és kötelességek hallgatólagos elfogadására épül. Ez azt jelenti, hogy családi körben az „igen” az alapvető válasz, amikor az embertől kérnek valamit, és az az alapelvárás, hogy az illető teljesíteni fogja, amit kérnek tőle. Az eredmények szerint az embereket nem zavarta, ha nem mondtak nekik köszönetet, amikor teljesítették a másik kérését.