Krónika
Svédországban maradhat Fruzsina
A külügyminisztérium közbenjárásának eredményeképpen bejelentett munkahelyen dolgozhat az értelmi sérült magyar lány

Sikerült bejelentett munkahelyet találni Svédországban az értelmi sérült Wilhelm Fruzsinának, hogy továbbra is ott élő nagynénjével maradhasson - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Magyarország korábban is emberi kérdésként kezelte a lány ügyét, de mivel a svéd hatóságok pénzügyi megoldást akartak keresni, ezért alkalmazkodni kellett az álláspontjukhoz. Szíjjártó Péter a részletekről elmondta, hogy a svéd hatóságok világossá tették, nem tudnak elfogadni olyan megoldást, amely költségvetési terhet jelentene országuknak.
A miniszter részletezte, hogy azt az összeget, amelyet a jogszabályok alapján a magyar hatóságoknak biztosítaniuk kellene Wilhelm Fruzsina számára, felajánlották Svédországnak. A lány havi negyvenhétezer forintot kapott volna árvaellátásként Magyarországon, de ez alatta marad annak a havi bruttó 223 ezer forintos bevételnek, amely az ottani hatóságok szerint minimálisan szükséges a fenntartható élethez Svédországban.
Szijjártó Péter közölte, egy megoldás jöhetett szóba, ha Wilhelm Fruzsina bejelentett munkahelyet szerez Svédországban. Mivel a lány nagynénjének van egy vállalkozása, amely műanyag termékeket állít elő, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha ez a cég alkalmazhatja Fruzsinát, ehhez viszont több bevételre, megrendelésre volt szüksége. A siker érdekében olyan partnereket kerestek, amelyek az említett vállalkozás megrendelői lehettek. Két vállalatot találtak, amelyek révén évi tizenötezer euró bevételhez jut a családi cég. Ez megteremti a fedezetet Wilhelm Fruzsina bejelentéséhez és alkalmazásához.
Szíjjártó Péter arra is kitért, hogy Fruzsinának hamarosan Magyarországra kell utaznia az adminisztrációs teendők miatt, majd visszatérhet Svédországba. A tárcavezető kiemelte, Magyarország egyetlen állampolgáráról sem mond le, ha nem sikerült volna megoldást elérni Svédországban, akkor természetesen itt gondoskodtak volna Wilhelm Fruzsináról, de az igazi megoldást a családi környezet jelenti, amely jobb, mint az intézményi ellátás.
Wilhelm Fruzsina három éve, tizennyolc esztendős korában utazott Svédországba a nagynénjéhez, közben itthoni gyámja bejelentette, hogy már nem akarja ellátni, a lány azóta egyetlen juttatást, a fogyatékossági támogatást kapja, ami svéd viszonyok között nagyon keveset ér.
