Krónika

Senki sem mulasztott a Hortobágyon

Esélytelen volt a bomba felrobbanása, az elhunyt tűzszerészek magas képzettséggel, szakszerűen végezték veszélyes feladatukat

Senkit sem terhel felelősség a hortobágyi lőtéren júliusban bekövetkezett, négy tűzszerész életét követelő balesetért – a vizsgálat megállapítása szerint.

Simicskó-Benko
Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök (Fotó: Nagy Balázs)

Semmilyen mulasztást, hibát, vétséget, elővigyázatlanságot nem állapítottak meg a hortobágyi tűzszerészbaleset ügyében indított vizsgálatok – közölte tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Simicskó István honvédelmi miniszter. A tárcavezető beszámolója szerint a július első napján bekövetkezett, négy halálos áldozatot és egy súlyos sérültet követelő robbanás kivizsgálására, a baleset okainak, körülményeinek feltárására független vizsgálóbizottság alakult. A munka lezárult, sok tanulságot levontak, de az igazi tragédia mégis az, hogy a bomba felrobbant. Simicskó István kijelentette: a honvédség tűzszerészei eddig is szigorú szabályok szerint dolgoztak a Hortobágyi Nemzeti Park területén is.

Megjegyezte, hogy az ilyen típusú veszély mindig benne van ebben a hivatásban, de a hasonló balesetek elkerülése érdekében az adott térségben szigorúbb szabályokat alkalmaznak a jövőben a tűzszerészek.
Ismert, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen júliusban mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor az egyik robbanótest, egy kétszázötven kilogrammos bomba a hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész – Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető – azonnal életét veszítette, őket az eset után hősi halottá nyilvánították.

A tájékoztatón Benkő Tibor vezérkari főnök azt mondta: a bombatestben lévő robbanóanyag elöregedése, a külső hatásokra való érzékenységének növekedése okozta a balesetet. A vezérezredes beszámolója szerint az elhunyt katonák mindannyian megfelelő képzettségű, kiváló szakemberek voltak, és nem követtek el semmilyen hibát a hortobágyi lőtéren. A honvédelmi tárca teljes kártérítést fizet az érintett családoknak.