Krónika
Percenként érkeznek a bejelentések
Bakondi György: A szerdai ítéletidő tanúsága, hogy a pontosabb tájékoztatás miatt a lakosság komolyabban veszi a riasztásokat

Folyamatosan, megfeszített tempóban dolgoznak a szerdai vihar okozta károk elhárításán a tűzoltók, akik csak Budapesten eddig 2750 riasztást kaptak – közölte tegnap Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) helyettes szóvivője. Mint mondta, még mindig több száz bejelentés nyomán kell intézkedniük – hírközpontjuk tegnap is percenként adta ki az újabb címeket a kivonuló egységeknek –, és sok vakriasztást is kapnak, ami hátráltatja az érdemi kárelhárítást.
Az FKI arra kéri a lakosságot, hogyha olyan kisebb jelentőségű esemény történik, amelyet saját erőből meg lehet szüntetni, próbálja azt a tűzoltók segítségének igénybevétele nélkül felszámolni. Ha pedig már önállóan elhárítottak egy korábban bejelentett kárt, például eltávolítottak egy leszakadt faágat az útról, akkor arról értesítsék a tűzoltókat – tette hozzá.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tegnap az M1-nek elmondta, a szerdai ítéletidő egyik legfőbb tanúsága, hogy a lakosság egyre komolyabban veszi a katasztrófavédelem által kiadott riasztásokat, és felkészül a veszélyhelyzetekre, ami annak is köszönhető, hogy az elmúlt időszak katasztrófahelyzeteiben a hatóságok egyre nagyobb figyelmet fordítottak a lakosság pontos tájékoztatására. Országszerte négyezer-hatszáz riasztást kaptak szerdán a tűzoltók, a pontos leltár elkészítésére, a károk összeírására a megyei kormánymegbízottak kaptak megbízást – emlékeztetett.
Folyamatos a viharkárok helyreállítása a közösségi közlekedésben is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlése szerint a legtöbb gondot az utakra, a villamos- és trolivezetékekre dőlt fák miatti felsővezeték-szakadások okozták. Az esővíz által hosszú szakaszon elöntött M3-as metró és a HÉV járatai csütörtök óta ismét a teljes vonalon járnak. A BKK kéri az utasokat, hogy elindulás előtt tájékozódjanak az aktuális változásokról a társaság Facebook-oldalán, mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a bkkinfo.hu internetcímen.
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a vihar okozta becsült kárérték elérheti a hárommilliárd forintot, a károk száma pedig a húszezret. A Mabisz azt írja, a csütörtök délutáni összesítés szerint több mint ötezer kárbejelentés érkezett, s az összesített kárérték már akkor meghaladta a hétszázmillió forintot. A bejelentések száma óráról órára nő, és várhatóan a hét végén és a jövő héten is folytatódik. Az egy kárra jutó átlagos kárösszeg ötven- és százhetvenezer forint között van, de sok a millió forintot is meghaladó kár. A legtöbb bejelentés Budapestről, Pest, Fejér, Veszprém és Vas megyéből érkezett, s kiemelten sok kárt jelentettek Érd és Székesfehérvár térségéből.
Több hónapig is tarthat a parkok helyreállítása
Veszélyes a Népligetben sétálgatni
2 perces interjú: Erdélyi Krisztina a Főkert Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője
– A Főkert azt közölte csütörtökön, hogy válságstábot hozott létre a szerdai vihar miatt a budapesti közparkokban keletkezett károk mihamarabbi felszámolására, a Népligetet pedig katasztrófa sújtotta területté nyilvánították. Ez mit jelent a gyakorlatban?
– Mivel a Népliget kiemelt zöldövezetnek számít, szakembereink nagy létszámmal vesznek részt a károk felmérésében. Most még nem tudok pontos számot mondani, előreláthatólag a jövő hét közepére már igen, de az biztos, hogy több mint száz fa dőlt ki, és legalább ugyanennyi erősen megsérült a területen. Ezek nagyon balesetveszélyesek, mert letört ágaik még nem estek a földre, de ez bármikor bekövetkezhet. A vihar erejét jelzi, hogy nyolcvan, száz centiméter átmérőjű, egészséges fák csavarodtak ki. Ráadásul a csaknem százötven köbméternyi zöldhulladéktól nem látni a gödröket, a sétautak hepehupáit, a talaj egyenetlenségeit.
– Mikorra várható a teljes kármentesítés?
– Nem gondolom, hogy a Népliget megtisztítása hónapokat venne igénybe, vélhetően néhány hét alatt végzünk a munkával. Természetesen a főváros közparkjainak egészét csak több hónapi munkával tudjuk helyreállítani.
– Mit tanácsol a türelmetleneknek, akik a figyelmeztetés ellenére kilátogatnak a ligetbe?
– Ezúton is szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy vegyék komolyan a kordonokat és a tiltó táblákat. Sajnos folyamatosan kapunk jelzéseket, fotókat is küldenek, hogy a futók, kutyasétáltatók, kirándulók letépik a szalagokat, leszedik a táblákat, nem törődve a figyelmeztetéssel, a balesetveszéllyel.
MK
Röviden
- Több mint másfél millió embernek okozott kárt Dél-Kínában a csütörtökön érkezett Linfa nevű tájfun: tízezreket kellett lakóhelyükről elköltöztetni, házak százai dőltek romba, és sok helyütt szüneteltet a vasúti és légi közlekedés.
- Helyenként az óránkénti 230 kilométeres sebességet meghaladó széllökések kíséretében szintén Kína felé halad a Csah-Hom, illetve Falcon (Sólyom) névvel illetett tájfun, amely a Fülöp-szigeteken korábban harminc ember halálát követelte, tegnap pedig Japán déli részén is súlyos károkat okozott. Az erős szél akár tizenkét méteres hullámokat is felkorbácsolhat.
- Öt nagy repülőteret zártak le és repülési tilalmat vezettek be Indonéziában tegnap egy kelet-jávai vulkán által kilövellt hamu miatt, ami turisták ezreit is érinti a szezon közepén. A Raung tűzhányó egyike a csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekvő szigetország 129 aktív vulkánjának.
- A Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés rázta meg tegnap a Csendes-óceán déli részén fekvő Salamon-szigetek térségét. Szökőárriadót végül nem rendeltek el, áldozatokról és károkról nem érkezett jelentés.
