Krónika

Péntekig hoznak döntést Gyárfás letartóztatásáról

A Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja tagadja, hogy ő lenne a felbujtó

Gyárfás Tamás, a Fenyő-ügy gyanúsítottja vallomást tett, de tagadta a bűncselekményt.

– Nagyon komoly bizonyítékok alapján, alapos megfontolás után gyanúsíthatták meg Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolásának ügyében – mondta a Magyar Időknek Kovács Lajos nyugalmazott ezredes, az ORFK úgynevezett döglött ügyek osztályának egykori vezetője. 

A Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezte Gyárfás előzetes letartóztatást, amiről legkésőbb holnap kell döntenie a nyomozási bírónak. A portálnak szintén Kovács Lajos ezredes beszélt tegnap arról, hogy a nyomozás során szinte azonnal kiderült, az áldozatnak, Fenyő Jánosnak számos ellensége volt az üzleti életben mutatott viselkedése miatt. Négy olyan üzleti szereplőt azonosítottak, akiknek érdekében állhatott Fenyő halála. A nyomozás során megbizonyosodtak arról, hogy a négy üzleti ellenség közül háromnak nem volt alvilági ismeretsége, Gyárfás Tamás viszont kapcsolatban állt Portik Tamással, illetve Tasnádi Péterrel.

Gyárfást kedd délután vette őrizetbe a rendőrség Budapesten. Az időzítés aligha lehetett véletlen. A Bors információi szerint ugyanis a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke szerdán Kínába utazott volna, a pekingi Szinkronúszó Világkupára.

A Fenyő-gyilkosságról eddig kiderülteket átfogó cikkünkben olvashatja el EZEN A LINKEN.