Krónika
Pápai látogatás Amatricében
A földrengés helyszínén imádkozott a szentatya
Az egyházfő elsőként az Amatricével szomszédos San Cipriano kistelepülés iskoláját kereste fel, amelynek újjáépítése a napokban fejeződött be, miután összedőlt a 298 halálos áldozatot követelő, augusztus 24-i földmozgás miatt. A pápát csak Domenico Pompili, a megyeszékhely, Rieti püspöke kísérte tegnapi útján.
Az egyházfő korábban azt kérte, hogy egyedül találkozhasson a földrengés sújtotta térségben élőkkel, és elsőként az iskolásokat üdvözölte. A gyerekek először meglepődve, majd kitörő örömmel üdvözölték Ferenc pápát, akinek rajzokat ajándékoztak. Az iskola igazgatója később elmondta, hogy ő is csak az utolsó pillanatban értesült a látogatásról.
A Szentatya később egyedül kereste fel a kis híján megsemmisült Amatrice romjait, ahol magányosan imádkozott, majd egy hagosbemondón szólította meg a helyieket, és elmondta, hogy már előbb el akart jönni hozzájuk, de nem akart zavarni senkit a mentési munkálatok közben.
Az egyházfő elment Amatrice vörös zónájába is, ahol a földmozgás a legtöbb kárt okozta és a legtöbb áldozatot követelte, valamint meglátogatta a fedél nélkül maradt, sátorokban élő embereket is.