Krónika

Öt évet kapott a csecsemőgyilkos anya

Szülés után magára hagyta gyermekét

Megszülte gyermekét, de aztán nem látta el a kicsit az anya, tettéért öt év börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék.

A vádlott élettársával négy kiskorú gyermeket nevel, viszonylag rendezett életet élnek, mindketten dolgoznak - tudatta Csillám Katalin törvényszéki elnökhelyettes.

A nő már az utolsó két terhességét is titkolta családja elől, az egyik esetben csak akkor szólt, amikor már elfolyt a magzatvize és az illemhelyen vajúdott, a másik esetben pedig hét hónapos terhesen - ismertette az elnökhelyettes, hozzátéve, hogy az asszony 2013 őszén ismét várandós lett, ezt szintén eltitkolta.

A nő alakjának és testtartásának változása miatt családtagok, falubeliek, sőt a védőnő és a családsegítő szolgálat vezetője is érdeklődött az állapotáról, felajánlották segítségüket, de elutasító választ kaptak. A nő fájásai tavaly júniusban otthonában jelentkeztek, és bár a családtagjai otthon voltak, a vádlott nem szólt senkinek. Bezárkózott a fürdőszobába, a kádban megszülte egészséges kislányát, majd kiemelte a vízből, lemosta, egy lepedőbe csavarta és a padlóra tette.

Csillám Katalin közölte, a nő nem hívott orvosi vagy mentős segítséget, pedig ezzel jó eséllyel megmenthette volna a gyermek életét. A cselekményt észlelő családtagok hívták a mentőket és a rendőrséget. Az újszülött - a bonclelet és a szövettan alapján - érett és életképes volt, halálát ellátatlanság és fulladás okozta.