Krónika

Összefognak az európai bűnüldözők

A terrorizmus és a drogok jelentik a fő kihívást

Évről évre egyre több rendészeti szakág képviselteti magát a budapesti székhelyű Európai Rendőr-akadémia képzésein – hangzott el a szervezet tegnapi évértékelőjén.

Nagy az igény az együttműködésre az európai bűnüldöző szervek között, hogy közösen és hatékonyan nézhessenek szembe a jelenkor kihívásaival – jelentette ki a budapesti székhelyű Európai Rendőr-akadémia, a CEPOL tegnapi évértékelőjén az intézmény ügyvezető igazgatója. Bánfi Ferenc beszámolója szerint a CEPOL tavaly százhetvennégy tréninget szervezett, ezek közül különösen jelentősek voltak a terrorizmus elleni erőfeszítésekkel foglalkozó képzések. A múlt esztendő legjelentősebb változása a szervezet életében a jogi felhatalmazásuk megváltozása volt, és ma már nemcsak a bűnüldöző szervek, hanem a határőrség és a vámhatóság dolgozóit is fogadják képzéseiken. Hatékony együttműködést folytatnak Európán kívüli országokkal is, amelyekhez különféle biztonsági kihívások kötődnek. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a CEPOL az elmúlt időben nemcsak földrajzi értelemben terjesztette ki a kapcsolatépítést külső partnerekkel, hanem egyetemekkel és kutatóközpontokkal is egyre inkább együttműködik.

Bánfi Ferenc a szervezet fejlődésének szemléltetéseként megemlítette, hogy az utóbbi nyolc évben egyre többen vesznek részt az oktatásaikon, és egyre jelentősebbek az online képzéseik is. A CEPOL vezetője a tréningek legfontosabb témái között emelte ki a terrorizmus elleni erőfeszítéseket, a gyorsan változó biztonsági környezet miatt rengeteg résztvevője van az ilyen témájú képzéseknek. Ugyancsak lényegesnek nevezte az illegális migrációra összpontosító tréningjei-ket, amelyeken a jelenség bűnüldöző szerveket érintő szempontjaival foglalkoznak.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arról beszélt, hogy manapság sok kihívással nézünk szembe Európában, és közben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a világon itt a legjobb élni. Miközben megfeledkezhetünk arról, hogy kontinensünkön magas az életszínvonal, túlságosan összpontosítunk a problémákra, a kihívásokra – vélekedett. Mint mondta, az EU közös érdekek és értékek mentén létrejött közösség, de vannak viták is benne, például az intézmények szerepéről, arról, hogy fokozni kell-e a tagálla-mok együttműködését, vagy hogy mivel kell foglalkoznia az uniónak. Ugyanakkor abban a legtöbb európai uniós tagállam egyetért, hogy szorosabb együttműködésre van szükség a biztonság tekintetében: a bűnüldözés, a terrorizmus elleni harc és a biztonság erősítése területén – hangsúlyozta.

A CEPOL az unió egyik ügynöksége, amelynek fő feladata a rendőrtisztek képzése és a bűnüldöző szervek reagálási képességének erősítése a fenyegetésekre, középpontban az európai – vagy határokon átnyúló – fenyegetésekkel, amilyen például a kábítószer-kereskedelem vagy a terrorizmus.