Krónika

Ophelia: több milliárd euró is lehet a kár az írországi vihar után

Természeti csapás idején a bevételeit optimalizálta volna a Tesco

Komoly károkat szenvedett az ír gazdaság az Ophelia hurrikán hétfői tombolása miatt, a szigetország valószínűleg az Európai Unió segítségét kéri majd a helyreállításhoz.

Meghaladhatja az egymilliárd és elérheti a másfél milliárd eurót az Ophelia hurrikán hétfői tombolása miatt Írországot ért kár. A szigetország útjait, településeit szinte mindenütt törmelék, kidőlt fák, összehordott szemét borítja, amelynek eltakarítása önmagában többe kerülhet százmillió eurónál. A három halálos áldozatot követelő természeti csapás okozta károkat tetézik azok a bevételkiesések, amelyeket az okozott, hogy a viharra készülve szinte az összes áruház bezárt. A veszély ellenére a kinyitás mellett döntött a Tesco, a brit üzletláncot számos kritika érte ezért.

A multicég csak tetézte a közhangulat elmérgesedését azzal, hogy közölte: a munkába eljutni nem tudó dolgozóinak nem fizet bért, illetve mindannyiuknak csak annyit, amennyit munkahelyükön töltöttek. A cég végül visszakozott a népszerűtlen intézkedéseitől, és együttműködéséről biztosította munkavállalóit. A hétfői vihar tombolása idején a Tesco végül bezárta írországi üzleteit.

Az ír gazdaságot ért károk mértékét emeli, hogy hétfőn több mint száz repülőjáratot kellett törölni, emellett a szigeten szinte teljesen leállt a busz- és vonatközlekedés. Jó hír az érintetteknek ugyanakkor, hogy a legtöbb biztosító máris jelezte: fizet a vihar okozta károk miatt. Az Irish Insurance, amely a piacvezető biztosító az országban, közleményben jelezte, hogy a gépjárművekre kötött alapvető szerződések többségükben fedezik a hurrikán miatt a kocsikban keletkezett károkat is.

A Fine Gael, Írország vezető politikai pártjának szenátora, Neale Richard korábban már jelezte, hogy a károk helyreállításához Dublinnak az Európai Unió Szolidaritási Alapjától kell majd segítséget kérnie.