Krónika

Online tehetségkutatót indít a Mol

Egyetemisták, pályakezdők jelentkezését várják

Immár kilencedik alkalommal hirdeti meg nemzetközi tehetségkutató versenyét a Mol-csoport. A 2007-ben indult porgramnak köszönhetően már 1570 fiatal helyezkedett el a csoportnál. 

A programra nem cska egyetemistákat várnak, tizenkét országban mintegy kétszázhúsz, Magyarországon hetvenöt pozíciót hirdetnek meg pályakezdőknek. A Freshhh tehetségkutató programra április 3-ig, a Growww gyakornoki programra április 8-ig lehet jelentkezni.
A Freshhh tehetségkutató programban a diákok az iparágon belül életszerű feladatokon dolgozhatnak, a Growww program pedig a frissdiplomások számára lehetőség arra, hogy valós üzleti kihívásokkal szembesüljenek.
A közlemény szerint a tehetségkutató versenyre a diákok a világ bármely tájáról jelentkezhetnek, az első öt csapat összesen mintegy 7,5 millió forintot, 25 000 eurót nyerhet és csatlakozhat a Growww programhoz.
A verseny három körből áll, az első öt csapat pedig bejut a május 28-án Budapesten élőben megrendezett döntőbe, valamint lehetőséget kap arra, hogy a Mol-csoportnál kezdje meg nemzetközi karrierjét.