Krónika

Németországban halálos áldozata volt az orkánnak

Hárman vesztették életüket

Kedd estig három halálos áldozata volt Németországban a Niklas orkánnak, a helyenként óránkénti 160-190 kilométeres sebességgel lecsapó vihar az ország számos térségében közlekedési fennakadásokat okozott.

 Az ország keleti részén fekvő Szász-Anhalt tartományban meghalt egy férfi, mert rádőlt egy betonfal, amely az erős széltől megrongálódott. A nyugati Rajna-vidék–Pfalz tartományban autóra zuhant egy kidőlt fa, a kocsi mindkét utasa életét vesztette.
A Niklas viharciklon kedden délelőtt érte el az orkán erősséget. Az Északi-tenger felől érkezett front a Baltikum felé vonul, éjszaka hagyja el Németország területét. A Német Időjárástani Intézet (DWD) az ország nagyjából kétharmadára a második legmagasabb, piros figyelmeztetést adta ki. Az ország legmagasabb pontján, az Alpokban lévő Zugspitzén óránkénti 192 kilométeres sebességű széllökést is mértek. Estig csak az ország északnyugati részén lehetett csökkenteni a riasztás fokozatát. 

niklas2
A ciklon nagy mennyiségű csapadékot hozott magával, sok helyütt esővel, jégesővel érkezett, Berlinben hó is esett.