Krónika
Mindenkinek jut elég hely a szállásokon
Sok hajléktalan a legkeményebb faggyal is dacol
A kormány azt kéri, hogy továbbra is fokozott figyelmet fordítson mindenki a hajléktalanokra, valamint a településeken elszigeteltségben, magányosan élő emberekre a várható újabb, a szokottnál hidegebb időjárás miatt – mondta az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Czibere Károly, a fedél nélkül élőket ellátó, segítő szolgáltatókkal folytatott szakmai konzultációja után további összefogást, szoros együttműködést és rugalmasságot kért az intézményektől, szolgáltatóktól, az önkormányzatoktól, a rendőrségtől, a polgárőrségtől, valamint az egészségügyben dolgozóktól az életek megmentése érdekében. A politikus kiemelte: senki sem maradhat az utcán, mindenkit be kell fogadni, és erre elég férőhely van. Czibere Károly jelezte, vasárnap négyszázhatvanöt, míg a tél leghidegebb napján is összesen százhetvenkét üres férőhely volt a szállókon. Az államtitkár elmondta, a szolgáltatók és a diszpécserközpontok arról számoltak be, hogy a telefonhívások – egy átlagos naphoz képest - három-négyszeresére nőttek az elmúlt hideg időszakban. Köszönetet mondott azoknak az embereknek is, akik bejelentéseikkel, jelzéseikkel segítették, hogy az utcán élő emberek ne hűljenek ki, és további odafigyelésre kérte őket.
Czibere Károly ismertetése szerint a hidegben megháromszorozódott az úgynevezett krízisszállítások száma is, amikor például magatehetetlen embereket kellett a szállókra bevinni. Hozzátette: az utcai szociális munkát végzők, ha kellett, többször is kimentek egy-egy emberhez, hogy rábírják arra, menjen be velük egy szállóra.
Ezzel összefüggésben elmondta, nyolcvanhárom, az utcákon segítő szociális szolgáltatót támogat a kormány, azért, hogy mindenkinek biztonságos helye legyen a hidegben. Hozzátette: a kormányzat az utcai szociális feladatok rendszerének a finanszírozására ötszáznegyvenmillió forintot biztosít.
Czibere Károly a munka részleteiről elmondta, hogy a kormány éves szinten körülbelül kilencmilliárd forintot fordít a hajléktalan-ellátásra, amely a mostanihoz hasonló krízisidőszakban további négyszázmillió forinttal egészül ki.
Az államtitkár beszámolója szerint Magyarországon egész évben kilencezer-hatszáz férőhelyet tartanak fenn, ezek száma a téli krízisidőszakban tizenegyezer fölé emelkedik.
