Krónika
Megtalálták a német gép fekete dobozát
Százötven ember vesztette életét a dél-franciaországi légikataszrófában

A német Lufthansa légitársaság leányvállalatának gépén százötven ember tartózkodott, közöttük a hatfős személyzeten kívül hatvanhét német és negyvenöt spanyol, valamint sajtóértesülések szerint egy belga és számos török állampolgár utazott. Francia áldozatai feltehetően nem voltak a katasztrófának, és esetleges magyar áldozatról sincs értesülés. A fedélzeten voltak egy német gimnázium spanyol nyelvi kurzusról hazatérő tizedik osztályos diákjai is, két tanár kíséretében, a halterni iskolások tizenketten vagy tizenhatan utaztak a repülőgépen. A gép Alpes-de-Haute-Provence megyében Barcelonnette és Dignes-les-Bains nevű helységek között, Prads-Haute-Bléone falu mellett csapódott a hegyeknek – közölte a francia csendőrség, amelynek két helikoptere megtalálta a roncsokat.
A francia légiközlekedési hatóság, a DGAC azt közölte, hogy az első hírekkel ellentétben a pilóták nem adtak le hivatalos vészjelzést az irányításnak, hanem a szabványos „Mayday” kifejezés helyett a francia nyelvű „urgence, urgence” kifejezést használták. Miután 10 óra 53 perckor megszűnt a kapcsolat az akkor ezernyolcszáz méter magasságon repülő géppel, a hatóságok vészhelyzetet jelentettek.
A nem hivatalos, de megbízható radarinformációkat szolgáltató Flightradar24.com portál adatai szerint a gép nem sokkal tíz óra után szállt fel Barcelonából, majd húsz perc alatt elérte az utazómagasságot. A francia tengerparthoz érve kezdett süllyedni, az adatok szerint tíz perc alatt kétezer méteres magasságig. A szakértők szerint ez nem meredek, de intenzív ereszkedésnek számít. Egyelőre nem tudni, miért nem próbáltak meg a pilóták kényszerleszállást végrehajtani a térség valamelyik légikikötőjében, például a jól felszerelt marseilles-i nemzetközi repülőtéren. Az ügyben a francia hatóságokkal konzultált az amerikai nemzetbiztonsági tanács is, amelynek szóvivője szerint egyelőre nem utal jel arra, hogy terrortámadás történt volna. A francia belügyminiszter ezzel szemben azt mondta, jelenleg semmilyen feltételezés nem zárható ki a tragédiával kapcsolatban.
Meteorológiai adatok szerint a baleset helyszínének környékén az időjárás optimális volt a repüléshez, azaz nyugodt, száraz és felhőtlen, a szél pedig gyenge. A francia belügyminisztérium közlése szerint nehéz és elhúzódó mentésre, illetve kutatásra kell számítani, mert a helyszínt csak gyalogosan és helikopterrel lehet megközelíteni. A katasztrófa helye ezerötszáz méteres magasságban, a 2961 méteres Estrop-csúcs alatt található, a hó borította területre háromszáz tűzoltót, ugyanennyi csendőrt és katonát vezényeltek. Bruce Robin marseille-i ügyész arról számolt be, hogy „a gép szó szerint darabjaira hullott, a holttestek összeroncsolódott állapotban vannak, a szárny és a géptörzs egyetlen darabja sem maradt egyben”.
A nehézségek ellenére a mentőalakulatok néhány órával érkezésük után, a gép roncsaitól tíz kilométerre megtalálták a repülő egyik fekete dobozát. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter elmondta, a doboz tartalmát azonnal vizsgálni kezdik, hogy előmozdítsák a katasztrófa okait kutató nyomozást. Ma a baleset helyszínére látogat Francois Hollande francia államfő, Angela Merkel német kancellár és Mariano Rajoy spanyol kormányfő.
Franciaországban a 2000-es párizsi Concorde-katasztrófa óta nem történt ilyen súlyos légi szerencsétlenség. Akkor száztizenhárom ember vesztette életét.
Röviden
A tragédia áldozatait gyászolja a világ
- Részvéttáviratot küldött a német kancellárnak és a spanyol kormányfőnek a tegnapi tragédia után Orbán Viktor, a magyar kormányfő Angela Merkelnek, illetve Mariano Rajoynak címzett üzenetében azt írta, mély megrendüléssel értesült a tragédiáról, egyúttal részvétét és együttérzését fejezte ki nekik. Hozzátette: a magyar nép osztozik az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmában.
- Az egész magyar nemzet nevében fejezte ki részvétét VI. Fülöp spanyol királynak, valamint Joachim Gauck német államfőnek Áder János köztársasági elnök. Hasonló módon biztosította együttérzéséről az áldozatok hozzátartozóit a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
- Angela Merkel német kancellár a tragédiában érintett országok vezetőihez hasonlóan sajtónyilatkozatban fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és barátainak. Mint mondta, a német gép tragédiája „súlyos megrázkódtatás, amely minket, németeket, a franciákat és a spanyolokat mély gyásszal tölti el”. Hangsúlyozta, a baleset okairól nem szabad spekulálni.
- Ausztrália ellen lép ma pályára felkészülési mérkőzésen a világbajnok német labdarúgó-válogatott. A Kaiserslauternben megtartandó meccs kezdete előtt egyperces gyászszünetet tartanak a légikatasztrófában életüket vesztett áldozatok emlékére, a német futballisták pedig fekete karszalaggal játszanak majd a mérkőzésen.
- A barcelonai repülőtéren mintegy félszáz hozzátartozó jelent meg tegnap, közülük többen már útnak indultak a tragédia helyszínére busszal, míg másokat a repülőtér közelében hotelekben helyeztek el, ők orvosi és pszichológusi segítséget kaptak.
- Spanyolországban háromnapos országos gyászt rendeltek el a szerencsétlenség spanyol áldozatainak emlékére.
- A légikatasztrófa után a világ számos állam- és kormányfője fejezte ki részvétét, illetve biztosította együttérzéséről a katasztrófában érintett országok vezetőit. (CST)
Tapasztalt pilóták
A Lufthansa tájékoztatása szerint a járat kapitánya az A320-as típuson tíz évet szolgált, ezalatt több mint hatezer órát repült. A D-AIPX lajstromjelű repülőgép nagyobb javítását 2013 nyarán végezték el a Lufthansa Technik szakemberei, a legutóbbi kisebb átvizsgálása pedig a járatpár indulása előtt reggel, a düsseldorfi repülőtéren történt meg. A lezuhant A320-ast 1991-ben gyártotta le az Airbus a Lufthansának, tőle került leányvállalatához. A gép összesen 58 300 órát repült 46 700 fel- és leszállással. A 147-es gyártási számú gép ezzel az egyik legidősebb volt a típus példányai közül. A Germanwings flottájának átlagéletkora kilenc év, de szakértők szerint egy huszonnégy éves repülő ugyanolyan biztonságos lehet, mint egy új. A Germanwings egyik szakembere azt közölte, hogy a szerencsétlenül járt gép frissített szoftverekkel és műszerekkel volt felszerelve. Így egy olyan műszaki probléma, amely tavaly novemberben egy Lufthansa-gépet érintett és kritikus magasságcsökkenést okozott, ennél a példánynál nem fordulhatott elő. (ZSRZ)
Balesetek Európában
Az elmúlt öt évben négy súlyosabb légikatasztrófa történt Európában. Legutóbb július 17-én Ukrajnában, az orosz szakadárok által ellenőrzött területen zuhant le egy malajziai repülőgép, amelynek kétszáznyolcvan utasa, többségében hollandok, és a tizenöt főnyi személyzete életét vesztette. A nemzetközi légifolyosón haladó Boeing–777-est rakétával lőtték le. Az oroszországi Kazanyban 2013. november 17-én, leszállás közben zuhant le egy Boeing–737-500-as repülőgép, az ötven utas közül senki sem élte túl a balesetet. Fedélzetén 45 emberrel, köztük egy teljes jégkorongcsapattal 2011. szeptember 7-én Moszkvától északra, felszállás közben zuhant le egy Jak–42-es utasszállító, a szerencsétlenségnek egyetlen túlélője volt. Szintén Oroszországban, a szmolenszki repülőtér közelében leszállás közben zuhant le az a gép, amely Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállította. A Tu–154M típusú utasszállító fedélzetén kilencvenhét ember utazott, a balesetet senki nem élte túl. (MH)
