Krónika

Még sokfelé nincs áramellátás

A katasztrófavédelem munkatársait háromezer-hétszáz esetben riasztották az orkán okozta károk elhárításáért, szóvivőjük megköszönte a lakosság együttműködését

Országszerte jelentős károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Hajdu Márton elmondta: többségében leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak gondot. Két esetben gépjárműre dőlt fa okozott sérülést az autóban ülőknek. A katasztrófavédelemhez több mint száznegyven épületkárt jelentettek be, jellemzően a tetőszerkezetek rongálódtak meg. Ezen felül sok helyen áramkimaradást is okozott a vihar.

A viharos széllel összefüggésben hétfő reggelig országszerte több mint háromezer-hétszáz riasztása volt a katasztrófavédelemnek. A legtöbb hívás Somogy, Fejér, Bács-Kiskun, valamint Pest megyében, Budapesten volt. Hajdu Márton elmondta: többségében már sikerült felszámolni a vihar okozta károkat, de a fővárosban, Pest és Bács-Kiskun megyében jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Az OKF szóvivője külön megköszönte a lakosság segítségét is, ugyanis– mint elmondta– sokan voltak, akik bejelentették a kárt, de miután sikerült maguknak megoldani a problémát, szóltak, hogy már nincs szükség a tűzoltók segítségére.

Folyamatosan dolgoztak a vihar utáni helyreállításon az áramszolgáltatók: az E.on Energiaszolgáltató Kft. szakemberei a középfeszültségű hálózaton keletkezett hibákat mostanra az egész országban elhárították, és az Elmű-ÉMÁSZ területén sincs már nincs nagyobb összefüggő, települést vagy településrészt érintő áramkimaradás.

Varga Ivett, az E.on sajtóreferense az MTI-vel azt közölte: Győr-Moson-Sopron megyében hétfőn már csak az egyedi, zömmel egy-egy háztartást érintő hibák javításán dolgoznak. Kapcsolódó hír, hogy Kecskemét környékén kilencezer-ötszáz háztartásban szünetel a szolgáltatás. Boros Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója elmondta, a társaság szolgáltatási területén már csak utcákban vagy házaknál folynak még helyreállítási munkálatok. Tájékoztatása szerint a problémák rövidebb-hosszabb időre körülbelül hetvenezer fogyasztójukat érintették a négy megyére– Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest–, valamint a fővárosra kiterjedő szolgáltatási területükön. Hozzátette: a helyzet még változhat, ugyanis lehetnek például olyan, az erős szélben meggyengült fák, amelyek csak később dőlnek ki, ezek még okozhatnak kárt az áramellátásban.