Krónika
Még mindig befektetőre vár a lipótmezői épület
A százötven éve nyílt és 2007-ben minden szakmai tiltakozás ellenére bezárt gyógyintézet nemzetközi hírnevét számos kiváló pszichiáter és pszichológus öregbítette
Egy országos elmegyógyintézet építésének gondolata első ízben II. Lipót uralkodásának ideje alatt, 1791-ben merült fel Magyarországon, ám akkor csupán terv maradt. A század második felére már bizonyossá vált, hogy az intézet létrehozása halaszthatatlan, ezért Buda városa végül Lipótmezőt választotta ennek helyéül, minthogy arra korábban Schwartzer Ferenc, a magyar tudományos elmekórtan megalapozója is javaslatot tett.
Az építkezést I. Ferenc József rendelete nyomán, Ludwig Zettl tervei alapján 1859-től több, egymást váltó vállalkozás végezte, a költségek a felszereléssel együtt 1,670 millió forintra rúgtak. Az Országháznál mindössze néhány négyzetméterrel kisebb főépület körül hatalmas park és ötven holdnyi erdő terült el. Befogadóképességét tekintve az intézet mindösszesen ötszáz beteg ellátására szolgált az előzetesen tervezett nyolcszázhoz képest. Helyet kaptak az épületegyüttesben az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyhák, irodák, illetve raktárak is. A Magyar Királyi Országos Tébolyda végül 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit, háromszáz beteggel, Schnirch Emil igazgatása alatt. A század végén Országos Elme- és Ideggyógyintézetre nevezték át, majd Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) néven működött 2007-es bezárásáig. A betegeket kezdetben főként nyugtatókkal kezelték, a különösen nyugtalan ápoltakat kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg magáncellába helyezték őket, de durva kényszerítőeszközöket nem alkalmaztak. Lipótmező szakmai hírnevét számos kiváló pszichiáter és pszichológus, mások mellett Niedermann Gyula, Oláh Gusztáv, Hollós István és Mérei Ferenc öregbítette.
Dacára a szakmai tiltakozásnak, illetve annak, hogy a 20. század második felétől az épületben több modernizációs intézkedést is bevezettek, az akkori Egészségügyi Minisztérium 2007. december 31-én bezáratta a kilencszáz alkalmazottat foglalkoztató és nyolcszázötven fekvőbeteg-ágyat számláló intézetet, mondván az OPNI korszerűtlen, épülete nem alkalmas a betegellátásra, és működtetése sem gazdaságos. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint azóta kevésbé hatékony az ellátás, mivel az OPNI-ban kórképekre és betegségcsoportokra specializált szakemberek dolgoztak. A műemléki védettségű épületre a mai napig nem találtak befektetőt.
Az építkezést I. Ferenc József rendelete nyomán, Ludwig Zettl tervei alapján 1859-től több, egymást váltó vállalkozás végezte, a költségek a felszereléssel együtt 1,670 millió forintra rúgtak. Az Országháznál mindössze néhány négyzetméterrel kisebb főépület körül hatalmas park és ötven holdnyi erdő terült el. Befogadóképességét tekintve az intézet mindösszesen ötszáz beteg ellátására szolgált az előzetesen tervezett nyolcszázhoz képest. Helyet kaptak az épületegyüttesben az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyhák, irodák, illetve raktárak is. A Magyar Királyi Országos Tébolyda végül 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit, háromszáz beteggel, Schnirch Emil igazgatása alatt. A század végén Országos Elme- és Ideggyógyintézetre nevezték át, majd Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) néven működött 2007-es bezárásáig. A betegeket kezdetben főként nyugtatókkal kezelték, a különösen nyugtalan ápoltakat kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg magáncellába helyezték őket, de durva kényszerítőeszközöket nem alkalmaztak. Lipótmező szakmai hírnevét számos kiváló pszichiáter és pszichológus, mások mellett Niedermann Gyula, Oláh Gusztáv, Hollós István és Mérei Ferenc öregbítette.
Dacára a szakmai tiltakozásnak, illetve annak, hogy a 20. század második felétől az épületben több modernizációs intézkedést is bevezettek, az akkori Egészségügyi Minisztérium 2007. december 31-én bezáratta a kilencszáz alkalmazottat foglalkoztató és nyolcszázötven fekvőbeteg-ágyat számláló intézetet, mondván az OPNI korszerűtlen, épülete nem alkalmas a betegellátásra, és működtetése sem gazdaságos. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint azóta kevésbé hatékony az ellátás, mivel az OPNI-ban kórképekre és betegségcsoportokra specializált szakemberek dolgoztak. A műemléki védettségű épületre a mai napig nem találtak befektetőt.