Krónika

Már kétezren jelentkeztek börtönőrnek

Kétezren jelentkeztek már arra a kétezer-ötszáz állásra, amelyet az újonnan épülő magyarországi börtönök létszámának feltöltésére hirdettek meg korábban – közölte tegnap a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a távirati irodával. A bejelentés Szent Adorján, a börtönőrök védőszentje, egyben a szervezet napjára esett, amelyet már huszonegyedik alkalommal ünnepeltek meg.

Az előzetesen meghirdetett menetrend szerint a BVOP 2018-ig folyamatosan veszi fel az új munkatársakat, az eddig beérkezett kétezer jelentkezőlap, illetve önéletrajz nagy részét már kiértékelték a szakemberek.
Megírtuk, a Belügyminisztérium által kiírt pályázatra negyven olyan település jelentkezett, amely ingyentelkeket ajánlott fel az objektumok felépítéséhez. A döntést számos szempont alapján hozták meg az illetékesek, ezek között egyebek mellett hangsúlyosan szerepelt, hogy az elítéltek többsége dolgozni tudjon az új fegyintézetekben, és az börtönök a lehető legnagyobb mértékben önfenntartók legyenek.

A kiválasztott kilenc helyszín egyikén ezer, a többin ötszáz ember befogadására képes intézmények létesülnek, többségük Kelet-Magyarországon.

A BVOP közlése szerint jelenleg mintegy kilencezer ember dolgozik a szervezetnél, aki a fogvatartottak őrzéséért, szállításáért, munkáltatásáért, élelmezéséért, egészségi állapotáért felel. Az alkalmazottak huszonkilenc börtönben tizennyolcezer embert tartanak fogva.

Az új fegyintézetek megépítésével, illetve a meglévők korszerűsítésével hatezer férőhellyel bővül a börtönök kapacitása, amelyek telítettsége várhatóan száz százalék alá csökken.