Krónika
Kiértékelék a Germanwings második feketedobozát
Ebből is kiderül, hogy Lubitz szándékosan vezette földnek a gépet
A katasztrófa helyszínén csütörtökön megtalált adathordozó információinak első elemzése alapján megállapítható, hogy "a pilótafülkében tartózkodó pilóta beprogramozta a robotpilótát arra, hogy kezdjen süllyedést 100 láb (30 méteres) magasságig, majd a süllyedés folyamán a pilóta többször is módosította a robotpilóta beállítását annak érdekében, hogy gyorsítsa a süllyedő repülőgép sebességét" - olvasható a BEA közleményében.
Az első fekete dobozt, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket és egyéb hangokat rögzítette, már a szerencsétlenség napján megtalálták a katasztrófa helyszínén. A vizsgálatot vezető marseille-i ügyészség szerint a felvételekből az tűnt ki, hogy a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.
A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban.
Eljárás indulhat a Lufthansa ellen Franciaországban
A Focus című német hírmagazin online kiadásában pénteken megjelent beszámoló szerint a német szabályozással ellentétben a francia büntetőjog lehetőséget ad arra, hogy eljárás alá vonják a két légitársaságot, és a francia hatóságok fontolgatják, hogy megteszik a lépést.
"Ez biztosan meg is történik majd" - válaszolta a lap megkeresésére a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyész, Brice Robin irodája.
Az egyebek között szerepjátékokból és interjúkból álló vizsgálat így nem ér semmit - mondta a lapnak egy tapasztalt pilótakiképző, Michael Hanke, aki szerint a jelentkezők nagy részét pszichológusok készítik fel jó pénzért a tesztre, amely ennélfogva csupán "pszichológus küzdelme pszichológussal", és nem pályaalkalmassági vizsgálat.
A Focus szerint Németországban egyre hangosabb a bírálat a pilótajelölteknek előírt pszichológiai alkalmassági vizsgálattal szemben. A német repülési és űrkutatási központ (DLR) nevű, állami fenntartású kutatóintézet által kidolgozott vizsgálatra, az úgynevezett DLR-tesztre a jelentkezők rendszerint előkészítő szemináriumokon készülnek fel, amelyeken megtanulják, hogy miként állítsák be személyiségüket úgy, hogy megfeleljenek a vizsgán.
A Der Spiegel című hírmagazin - a szombaton megjelenő számából az online kiadásban előzetesen közölt - beszámolója szerint megtudta, hogy a Germanwings-gép másodpilótája a katasztrófa előtti időszakban legkevesebb öt szakorvossal, ideggyógyászokkal és pszichiáterekkel konzultált lelki panaszairól.
Az ügyben a francia hatóságok felkérésére eljáró düsseldorfi ügyészség megállapításai alapján a másodpilóta, Andreas Lubitz mindent megtett azért, hogy kigyógyuljon pszichés bajaiból, ugyanakkor valószínűleg igyekezett elkerülni, hogy bármely szakorvos pontos képet alkosson depresszív időszakainak gyakoriságáról, időtartamáról és súlyosságáról - írta a Der Spiegel.
Nem változott jelentősen a németek viszonya a repüléshez
Az ARD közszolgálati televízió megrendelésére készült reprezentatív közvélemény-kutatásban megkérdezettek csupán 9 százaléka mondta azt, hogy a következő időszakban nem utazik repülővel, és csak 1 százalék nem akar soha többé repülőre szállni. A felmérésben résztvevők 89 százaléka nem változtat utazási szokásain.
A katasztrófa után egy héttel, március 30-31-én 1501 ember megkérdezésével végzett felmérés szerint a németek 81 százaléka nem aggódik az eddiginél erősebben repülés közben, míg 17 százalék erősebben aggódik a biztonság miatt repülőgépen utazva.
A túlnyomó többség, 83 százalék úgy véli, helyes, hogy pilóta ezentúl nem tartózkodhat egyedül a pilótafülkében. 17 százalék szerint viszont nincs értelme a valamennyi német légitársaságnál bevezetett új szabálynak - mutatták ki az ARD Deutschlandtrend című felmérésében.
Az utazás világbajnokainak is nevezett németek tavaly minden korábbinál többet utaztak repülővel.
