Krónika

Katasztrófavédelem: Több mint 4600 jelzés országszerte

Még tart a helyreállítás a BKV-nál

Több mint 4600 jelzést kapott a katasztrófavédelem a szerdai vihar miatt, ebből csaknem 1300 esetben már megoldották a problémát - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtök délután. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtökön reggel azt közölte: egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros IX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett. A vihar okozta károk egyelőre fennakadást okoznak a budapesti közlekedésben, még tart a helyreállítás. Több vasútvonalon is nőtt a menetidő.

A katasztrófavédők huszonkilenc sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák. 
A legtöbb esetben fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki – sorolta.  

A fővárosban a vihar alatt kilenc troli- és tizenegy villamosjárat nem közlekedett, két busz-, illetve több hévjárat is kiesett a forgalomból. Több helyszínen akadozott, illetve akadozik még az áramszolgáltatás.  A Budapesti Elektromos Művektől kapott tájékoztatás szerint szakembereik folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán. A vihar leginkább az V., VI., VII., VIII., IX., X., XII., XX., XXI. és a XXII. kerületben okozott károkat. 

Csütörtökön délután kilenc településen, 989 helyen nincs áram. Budapesten hatvanhat fogyasztónál, Pest megyében két járásban ötven fogyasztónál nincs még áramszolgáltatás.
A főváros XX. kerületében átáztak egy lakóház falai a János utcában, az áramütés veszélye miatt lakhatatlanná vált az épület, amelynek hat lakóját a helyi önkormányzat helyezi el - írta az OKF.
A MÁV-vonalakon több vágányt le kellett zárni a forgalom elől: a Keleti pályaudvaron, a kőbányai teherpályaudvaron, Hatvan és Selyp, valamint Gödöllő és Aszód között. A Budapesti Közlekedési Központ kilenc helyszínen dolgozik még a vihar okozta károk enyhítésén.

A legötbb gondot a kidőlt fák okozzák

A legtöbb gondot az utakra, a villamos- és trolivezetékekre dőlt fák miatti felsővezeték-szakadások okozzák. A BKK kéri az utasokat, hogy elindulás előtt tájékozódjanak az aktuális változásokról a társaság Facebook-oldalán, valamint a BKK Info webes és mobilalkalmazáson.

Mint írták: a 3-as metró, a H6-os, a H7-es, a H8-as és a H9-es HÉV ismét a teljes vonalon jár.

A leszakadt felsővezetékek helyreállítása miatt viszont a 72-es, a 77-es, a 80A, a 81-es és a 82-es trolibusz helyett a teljes vonalon, a 74-es trolibusz helyett a Rózsák tere és a Csáktornya park között pótlóbusz közlekedik.

Ugyancsak pótlóbusz jár a 3-as villamos helyett a Gubacsi út/Határ út és Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) között, a 41-es villamos helyett Budafok kocsiszín és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között, az 51-es villamos helyett a Gubacsi út/Határ út és a Nagysándor József utca között, valamint az 52-es villamos helyett a Határ út és Pesterzsébet, Pacsirtatelep között.

Törökbálinton a 88-as, a 140-es, a 140B és a 172-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik, nem érinti az Ady Endre utca megállóhelyet, valamint a XXII. kerületben a Háros utcát, a Liszt Ferenc utca kereszteződése után villanyoszlopok kidőlése miatt az 58-as, a 141-es és a 158-as autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a Liszt Ferenc utca megállóhelyet áthelyezték.


A vonatközlekedés sem állt még helyre

Több vasútvonalon nőtt a menetidő, a szerdai vihar következményeként egész nap jelentős fennakadások várhatók a budapesti elővárosi forgalomban - tájékoztatott a Mávinform. A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon utazóknak a korábbi harminc-negyven perc helyett negyven-hatvan perces késésekkel kell számolniuk. A nagykátai és a sülysápi elővárosi vonatok nem közlekednek. A zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, de csak Kőbánya-felsőig vagy Rákosig járnak. A Budapest-Cegléd-Szolnok vonal fővárosi szakaszán, Kőbánya-teherállomáson csak az egyik vágány járható, ezért a ceglédi vonalon hetven-száz perces késések is előfordulhatnak. A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon húsz-harminc percre nőttek a késések.

Több ezer kárbejelentés érkezett

Csütörtök délelőttig több ezer kárbejelentés érkezett a szerda délutáni vihar miatt a biztosítókhoz. A kárbejelentést legkésőbb három napon belül kell megtenni, és a további károk keletkezését meg kell akadályozniuk a biztosítottaknak - hívja fel a károsultak figyelmét a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft., amely az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy véli, ezúttal az átlagosnál több vitás eset lesz, amelyet hosszabban fognak vizsgálni az óvatosabb biztosítók.