Krónika

Jégtörő védi a Paksi Atomerőművet

Ma és holnap jön a hó és az ónos eső, vasárnap pedig visszatér a kemény tél

Két uszállyal és egy jégtörő hajóval védekeznek a jégtáblák ellen a Paksi Atomerőműnél – írja a Paksi Hírnök. A lapnak Kovács Antal kommunikációs igazgató elmondta, hetekkel ezelőtt felvették a kapcsolatot a Bajai Vízügyi Igazgatósággal, hogy az előre jelzett rendkívüli hideg idején ne legyenek gondok az üzemben.

Ismert, a Paksi Atomerőmű a Duna vizéből nyeri a hűtővizet, s az üzem építésekor erre a célra egy holtágszerű öblöt alakítottak ki a szakemberek.

Kovács Antal beszámolója szerint két uszály biztosítja, hogy a jégtáblák ne ússzanak be a meleg vizes csatornába, emellett egyéb intézkedéseket is tettek, például a meleg ágból visszakeverik a vizet, és ezzel megoldják, hogy a hideg vizes csatorna is jégmentes legyen. A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, minden technikai feltétel adott, hogy tudják kezelni a helyzetet, s hozzátette: a hűtővíz alacsony hőmérséklete még javít is a blokkok hatásfokán, ezért azok jelenleg a névleges teljesítményük felett üzemelnek.

Tegnap ugyan gyenge melegfront enyhített a csaknem egy hétig tartó rendkívüli hidegen, a jelenség miatt ma és holnap intenzív havazás, ónos eső várható, ezért a meteorológiai szolgálat Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másod-, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki tegnap este. Vasárnap visszatér a kemény tél, a jövő hét elején több helyen mínusz húsz Celsius-fokig süllyedhet a hőmérséklet. A hazai folyókon évek óta nem tapasztalt jegesedés alakult ki, a Duna nagy részén ezért hajózási tilalmat rendeltek el, a Tisza több szakaszán teljes szélességében befagyott, a kisebb folyók – a Dráva kivételével – jég alatt vannak.