Krónika

Hétfőn lesz döntés a robbantó fogságáról

Elmeorvos is vizsgálja a gyanúsítottat, aki ismét megtagadta a vallomást

Ismét megtagadta a vallomástételt a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, akinek megkezdődött az elmeorvosi vizsgálata. A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta, hogy hosszabbítsák meg az elzárását.

Még tart a nyomozás a Teréz körúti robbantás ügyében, a gyanúsított csütörtökön ismét nem tett vallomást. A feltételezett elkövetőt október 21-én helyezték előzetes letartóztatásba, a harmincnapos elzárás hétfőn jár le. Bár a fiatal férfi ügyvédje fellebbezést nyújtott be a fogva tartás miatt, a bírói tanács ezt elutasította. A Központi Nyomozó Főügyészség indítványt tett a Budai Központi Kerületi Bíróságnál, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsított előzetes letartóztatását. Amennyiben jogosnak ítélik a további elzárást, a merénylő február végéig biztosan rács mögött marad.

A férfi legutóbbi kihallgatásán megismételte: nem ő követte el a bűncselekményt. Arról viszont nyilatkozott, hogy az október 19-i, keszthelyi elfogásakor nála és az autójában talált tárgyak – csekkek, tárca, ruhaneműk, telefon – az ő tulajdonában vannak. A fiatalember október 21-i előzetes letartóztatását a Központi Nyomozó Főügyészség kétezer oldalnyi nyomozati irattal támasztotta alá, amit a védelem is megkapott. A gyanúsított ügyvédje, Brunner Tamás a Magyar Időknek elmondta, hogy a nyomozó ügyészek újabb ezeroldalnyi iratot adtak át neki, miután közölték védencével, hogy indítványt tettek arra, hogy az előzetes letartóztatását kilencven nappal hosszabbítsák meg. Brunner Tamás a most megkapott nyomozati iratokról annyit mondott: nagy mennyiségű adat szerepel bennük, és annak eldöntése is napokba telik, hogy ezek relevánsak-e az ügy szempontjából. A védő szerint az eddig megkapott iratok éppen elégségesek a letartóztatás alátámasztására.