Krónika

Hatalmi ág lett az információ a mai világban

Az információ hatalom, korábban a családok és a közösségek zárt életet éltek, a hírek megszerzésére csak különféle rendőri eszközökkel nyílt lehetőség.

Ma már nyílt életvitelt folytatunk, az üzleti élet is nyitott a reklámok révén, és jelentős a nyílt politikai tevékenység is - emelte ki Pintér Sándor belügyminiszter tegnap Budapesten, a Nyílt információgyűjtés fejlődő terület elnevezésű nemzetközi tudományos-szakmai konferencián. A legismertebb példának a nyílt kormányzás elvét nevezte, amely szerint kötelező a kormányzati döntéseket megalapozó információk közzététele.

A nyílt információszerzés rendszeréről, a tárcavezető azt mondta, hogy a lényege a nyílt információs halmazban történő céltudatos kutatás, amely kiegészíti, támogatja, megalapozza a rendészeti feladatoknál a megszerezhető híreket.

Pintér Sándor a konferencia másik témájával, a drónokkal összefüggésben hangsúlyozta, hogy azokat csak törvényes keretek között szabad használni. A bűnözői körök is felismerték ezeknek az eszközöknek a hasznát: alkalmazzák terroristák, csempészek és más bűnözői körök is. Ezért szükséges ennek a technikai vívmánynak a megfelelő jogi keretek közé szorítása, többek között a repülésbiztonság és a magánélet védelme érdekében is.