Krónika

Három tudós a Nobel-díj előszobájában

A rák új gyógymódjainak kidolgozá­sáért és az élőlények DNS-károsodással szembeni védekezésének kutatásáért ítélték oda az amerikai Lasker orvosi díjat három tudósnak – jelentette be a Nobel-díj előszobájaként emlegetett amerikai elismerést gondozó alapítvány New Yorkban.

A klinikai kutatásért járó Lasker-DeBakey-díjat James Allison, a Texasi Egyetem Rákkutató Központjának tudósa kapta. Az Albert és Mary Lasker Alapítvány azzal indokolta döntését, hogy az orvos új terápiás utakat nyitott a rák gyógyításában azzal, hogy különleges módon késztette a szervezetet a daganat elleni támadásra.
Az orvosi alapkutatásért járó Albert Lasker-díjat megosztva kapta Stephen Elledge, a bostoni Bringham és Női Kórház orvosa, valamint Evelyn Witkin, a Rutgers Egyetem tudósa, akik azt vizsgálták, hogy reagál az ember és más élőlények szervezete a DNS-károsodására. Az Orvosok Határok Nélkül nevű karitatív világszervezet a közszolgálatért odaítélt Lasker–Bloomberg-díjat a egészségügyi vészhelyzetekben, többek között az ebolajárvány idején végzett munkájáért kapta.