Krónika
Három fiatalt gyanúsítanak a gyöngyösi zsidó temető feldúlásával
Az elkövetők két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét
Tájékoztatásuk szerint egy 15 éves, egy 16 éves és egy 17 éves gyöngyösi fiút gyanúsítottként hallgattak ki a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, ellenük rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Gyöngyösön az elkövetők tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét és a temető kerítését is megrongálták.
A gyöngyösi zsidó hitközség elnöke március 22-én, vasárnap tájékoztatta az esetről az MTI-t. Weisz Péter az MTI-nek most azt mondta, hogy köszönet illeti a rendőröket az eset gyors felderítéséért. Hozzátette: beigazolódni látszik a gyanúja, hogy nem antiszemita indíttatású tettről van szó, hanem az elkövetők haszonszerzés reményében dúlták fel a sírokat.
A Miniszterelnökség, valamint a KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az eset után közleményben ítélte el a sírgyalázást.
