Krónika

Harminc hektár ég Szeged és Deszk között

Dolgoznak a tűz eloltásán

A száraz fű, az avar, a nádas és a bozótos Szeged és Deszk között – tájékoztatott a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Túrkeve és Ecsegfalva között is égett az aljnövényzet, a tüzet már eloltották.

Tátrai János elmondta, lángba borult egy melléképületet is, amelyben kecskéket és aprójószágot tartottak, több állat elpusztult.

A tűz körülhatárolásán és elfojtásán jelentős erőkkel dolgoznak több település – Szeged, Hódmezővásárhely és Kistelek – tűzoltóegységei, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat.

Hatalmas területen égett az aljnövényzet Túrkeve és Ecsegfalva között is, de a lángokat már eloltották - közölte szombaton az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az oltást a katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint nehezítette, hogy a területet nehezen lehetett megközelíteni.