Krónika

Harmadával nőtt a mérgezések száma

Kevesebb a halálos kimenetelű eset

Tavaly harminc százalékkal nőtt a bejelentett mérgezések száma a megelőző évhez képest, a halálos kimenetelű esetek aránya azonban csökkent - derül ki az Országos Közegészségügyi Központ Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata (ETTSZ) által készített összesítésből.

avaly 24 141 mérgezéses esetet jelentettek az orvosok és az egészségügyi intézmények. Ez ötezer-hétszázzal több, mint 2013-ban. A halálos esetek aránya 2014-ben 0,34 százalék volt, ami viszont alacsonyabb, mint a korábbi fél százalék - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) honlapján közzétett anyagban.
A legtöbb baleset (hatvankét százalék) gyógyszermérgezés volt, ezt követik huszonhárom százalékkal az egyéb anyagokkal, ezen belül is főleg alkohollal, valamint az ipari és háztartási anyagokkal (kilenc százalék) történt mérgezések.

Továbbra sem változott, hogy a véletlen balesetek jelentős részében kisgyermek a mérgezés elszenvedője, az ipari és háztartási tisztítószerekkel történt összes mérgezés negyven százalékában tizennégy év alattiak az érintettek. 
Az ipari és háztartási anyagokkal történő mérgezések igen nagy hányada hipóval, illetve az otthon előforduló egyéb tisztítószerekkel (mosószerekkel, mosókapszulákkal, hideg zsíroldókkal), szerves oldószerekkel vagy etilén-glikollal történik.
Az Országos Közegészségügyi Központ arra hívja fel a figyelmet, hogy odafigyeléssel elkerülhetők a tavaszi nagytakarítással járó vegyszerhasználat veszélyei. A nagy hatékonyságú tisztító és fertőtlenítő szerek, így például a hipo, a vízkőoldó, a penészirtó, a hideg zsíroldó veszélyesek az emberi szervezetre, többnyire maró vagy irritatív hatásúak, ezért bármilyen tisztítószer használata előtt el kell olvasni a címkén található figyelmeztetéseket és a gyártó javaslatait a használatára. 
Az illetékesek arra is felhívják a figyelmet, hogy erősen mérgező klórgáz keletkezhet a lakásban, ha klórtartalmú tisztítószereket (hipo, penészirtó) és savas tisztítószereket (vízkőoldó, háztartási ecet) összeöntünk vagy egyidejűleg használunk a tisztítandó felületen. Ilyenkor pezsgés és szúrós szag jelzi a klórgáz keletkezését.
A nagytakarítás során fokozottan ügyelni kell arra is, hogy a vegyszerekkel kisgyermek ne érintkezhessen.