Krónika

Hamis BKV-jegyekkel üzérkedtek

Három férfit fogott el a rendőrség

Tavaly május és idén június között egy Szent István körúti üzletben árult hamis BKV-jegyeteket a három elfogott férfi, akik közül az egyik román állampolgár.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken közölte a rendőrség honlapján, hogy tavaly május és idén június között egy Szent István körúti üzletben értékesítették a hamis jegyeket.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai és a rendőrök kedden jelentek meg az üzletben, és elfogták az ott dolgozó huszonegy éves fiatalembert. Később előállították huszonöt éves társát is, aki a hamis jegyeket rendszeresen beszerezte a harminckét éves, román állampolgárságú beszállítótól.

A nyomozók az üzletben hatszáznyolcvanegy feltételezhetően hamis vonaljegyet találtak, a beszállítónál pedig - akit szerdán őrizetbe vettek - hétszáz hamis jegy volt.

A beszállító ellen csalás, a két magyar fiatalember ellen hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A rendőrség kezdeményezte a román állampolgár előzetes letartóztatását.