Krónika

Háborúkat indíthat el a vízhiány

Áder János: Régiónkban erősebb a klímaváltozás, mint máshol Európában

Erősebb a klímaváltozás hatása a Kárpát-medencében, mint Európa más területein – jelentette ki Áder János köztársasági elnök tegnap Budapesten, a Németvölgyi Gondozási Központban tett látogatásán.

Az államfő szerint ez azt jelenti, hogy az itt élők sokkal gyorsabban, intenzívebben és nagyobb mértékben érezhetik az éghajlat módosulásának hatásait. Áder mindenkit arra kért, hogy csatlakozzon az Elobolygonk.hu honlapon elindított kampányához, amelynek célja, hogy a decemberi párizsi klímacsúcs résztvevőit minél ambiciózusabb megállapodásra ösztönözze.

Felhívta a figyelmet arra, hogyha az év végén nem sikerül konszenzusra jutni, annak beláthatatlan következményei lehetnek, így például a klímaváltozás hatására modern népvándorlás indulhat el. Az ENSZ azzal is számol, hogy akár háborúk is kezdődhetnek az ivóvíz birtoklásáért. Az államfő a klímaváltozás egyértelmű jeleként említette, hogy az utóbbi években a Duna árvízszintje többször is meghaladta a nyolc métert, amire korábban nem volt példa. Úgy látja, ivóvízkészletünk „isteni adottság”, amely előbb-utóbb exporttermékké válik.

Túlterhelt a Föld felszín alatti vízbázisának harmada – ismertették kutatásuk eredményét amerikai tudósok. A legnagyobb gond bolygónk száraz régióiban tapasztalható, a leginkább érintett terület az Arab-félsziget, valamint az Indus vízgyűjtő területe Indiában és Pakisztánban.