Krónika
Gigadugók árán újul meg a főút
Megkezdődik a Róbert Károly körút korszerűsítése
Új aszfaltréteget fektetnek le, s ahol szükséges, kicserélik a teljes pályaszerkezetet. Mától még csak az Árpád híd és a Váci út, hétfőtől már az Árpád híd és a Vágány utca közötti szakaszon is – a Róbert Károly körúton – irányonként csak két forgalmi sáv lesz járható az eddigi négy helyett. A rekonstrukció idején a Lehel utcáról nem lehet majd a körútra kanyarodni, az M3-as autópálya ugyanakkor végig elérhető lesz a Hungária-körgyűrűről. A Róbert Károly körút a térség legfontosabb és legnagyobb kapacitású útvonala, alternatívája nincs, ezért a BKK azt kéri, hogy aki teheti, válassza a közösségi közlekedést. Az útpálya halaszthatatlan felújításán kívül az útpályától zöldsávval elválasztott, kétirányú kerékpárút épül az Angyalföldi utca és a Vágány utca között a körút déli oldalán, ami így elkészülte után szűkíti az autósok által használt, eddig megszokott négy sávot. Felújítják a járdákat, a gyalogátkelőhelyeket akadálymentesítik, megújul a közvilágítás, és térfigyelő kamerarendszert is kiépítenek.
