Farsang, a tavaszvárás örömünnepe

A farsangi időszakban, a téltemetés és tavaszvárás jegyében, már az ókori Rómában is álarcos felvonulásokat és zenés táncmulatságokat rendeztek. A latin nyelvterületen a carneval szó a farsang megfelelője, és a hús elhagyását jelenti. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban alakultak ki olasz, francia és német hatásra. Maga az elnevezés a német faseln, azaz fecsegni szóból ered. Ehhez az időszakhoz számtalan szokás kötődik, s a napjai pedig külön nevet kaptak, így: kövércsütörtök, farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd. A hamvazószerdával beálló böjti időszak kezdetén, az első böjtös nap utáni csütörtökön még el lehetett fogyasztani a farsangi maradékot. A bőséges étkezésben voltak kifejezetten farsangi ételek, például a fánk vagy a rétes, amelyeknek mágikus erőt tulajdonítottak.

Nálunk már a tizenötödik században divatosak voltak az itáliai mintákat követő álarcos mulatságok, bár az egyház nem nézte jó szemmel az ünnephez kötődő cselekedeteket: a torkosságot, az iszákosságot, a bujálkodást.

Egy tizenhatodik századi szerzetes így fogalmazott: az emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt. Az egyházi tiltakozás ellenére a farsangi időszak ünneplése továbbra is szokásban maradt. Olyannyira, hogy Magyarországon ebből nőtt ki a népi színjátszás.

Közkedvelt volt a férfi és női jelmezes szerepcsere, és állatmaszkokba is szívesen bújtak a színészek. A ma is kedvelt ünneplés, a mohácsi busójárás a délszláv eredetű sokácok faálarcos felvonulásaiból alakult ki.

A karácsonyi időszak lezárultával, egyben a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt az ország minden pontján rendeztek bálokat, táncmulatságokat. A farsangi báloknak komoly hagyományaik voltak, ugyanis a még párválasztás előtt álló fiatal legényeket és leányokat ezeken az eseményeken vezették be a társasági életbe, a falvakban pedig rendszerint ebben az időszakban tartották meg a helyiek a lakodalmakat.