Krónika

Évekbe telhet a Sewol komp kiemelése

Mély sebeket okozott a tragédia Dél-Koreában

Teljesíti az áldozatok hozzátartozóinak követeléseit a dél-koreai kormány, amely elrendelte a tavaly áprilisban elsüllyedt Sewol komphajó kiemelését a tengerből, valamint a szerencsétlenség alaposabb kivizsgálása érdekében is lépéseket tett.

Hamarosan kiemelik a tengerből a tavaly áprilisban elsüllyedt Sewol nevű dél-koreai komphajót – jelentették be tegnap a hatóságok, válaszul arra, hogy Dél–Korea legsúlyosabb tengeri szerencsétlenségében meghalt háromszáznégy utas – köztük kétszázötven középiskolás – családtagjai a katasztrófa alaposabb kivizsgálását követelik. Kilenc halálos áldozat holttestét azóta sem találják. A Sewol Incshon városából tartott Csedzsu szigetére tavaly április 16-án, amikor felborult és elsüllyedt, jelenleg negyvennégy méter mélyen fekszik a tengerben.

A hajón négyszázhetvenhat ember tartózkodott, amikor a baleset bekövetkezett. A vizsgálat feltárta, hogy a komp a megengedettnél jóval nehezebb rakományt szállított, és ebből a célból pedig korábban illegálisan átalakították. Mint megállapították, ez és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett a tragédiához. Kiderült az is, hogy a diákok közül sokan a hajó süllyedésekor is betartották a személyzet utasításait, hogy maradjanak a helyükön, miközben a legénység elhagyta a kompot.

A nemrég létrehozott közbiztonsági minisztérium vezetője közölte, hogy a hatezer-nyolcszáz tonnás komphajó kiemelése szeptemberben kezdődhet meg, és mintegy 139 millió dollárba (38,5 milliárd forint) kerül majd. A munkálatok akár tizennyolc hónapig is eltarthatnak, a költségek pedig, az időjárási körülményektől és a technikai nehézségektől függően, tovább emelkedhetnek – tette hozzá a tárca élén álló Pak In Jong nyugalmazott tengernagy. A halálos áldozatok családtagjainak egyik legfőbb követelése a Sewol kiemelése. Közülük néhányan csalódottságuknak adtak hangot, amiért a kormány késlekedik a munkálatokkal, azok csupán szeptemberben kezdődhetnek el.

Pak Gun Hje államfőre komoly politikai nyomás nehezedik, miután miniszterelnöke a héten felajánlotta lemondását, és múlt szombaton, a Sewol katasztrófájának évfordulóján ezrek tüntettek a főváros, Szöul központjában az ügyben mutatott hatósági inkompetenciát bírálva.