Krónika

Elszánt a bírságolások ügyében Tarlós

A rendőrség szerint kizárólag az új szupertraffipaxok felvételei jogosítanak fel a közlekedőkkel szemben bírság kiszabására

Találkozott tegnap a belügyminiszter és Budapest főpolgármestere, akik értesüléseink szerint a közterület-felügyelet bírságolási gyakorlatának ügyében is egyeztettek. Az Országos Rendőr Főkapitányság állásfoglalásából kiderül, hogy nem lehet kizárólag a felügyelet kamerafelvételei alapján büntetni, az ellenőrök csak feljelentést tehetnek a közlekedők ellen.

Lapunk értesülései szerint Tarlós István a Fővárosi Közterület-felügyelet – a jelek szerint számos esetben teljesen szabálytalan – a közlekedőket érintő bírságolási gyakorlatáról, a kialakult helyzet lehetséges megoldásáról egyeztetett Pintér Sándorral.

A tegnapi megbeszélés részletei nem nyilvánosak.

A főpolgármester nemrégiben azt kifogásolta, hogy a közterület-felügyelők kizárólag kamerafelvétel alapján, személyes jelenlét nélkül szabnak ki más szabálysértésekhez képest igen magas összegű bírságot. Teszik mindezt úgy, hogy számos autóst az első csekk megérkezéséig ugyanott, ugyanazért akár többször is megbüntethettek. Tarlós István szerint sok esetben nem szándékos szabályszegésről van szó, hanem a megszokásból közlekedőket szankcionálják. Megírtuk, egyes forgalmirend-módosítások nem is vehetők azonnal észre, többek között azért, mert nincsenek megfelelően előtáblázva vagy pedig olyan helyen jelzik, ahonnan szintén csak a tábla közvetlen közelében látható egyértelműen a tiltás. Tarlós az M1 tévécsatorna tegnapi műsorában azt mondta, hogy a közterület-felügyelők nem tevékenykedhetnek önkéntes rendőrökként.

A kerületi működtetésű közterület-felügyeletek szerint teljesen szabályos ez a bírságolási gyakorlat, Óbuda-Békásmegyer – az egyik olyan érintett kerület, ahol sorra büntették az autósokat – közleményt adott ki a honlapján a gyakorlat törvényességét igazolva. Korábban a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szintén jogtalannak tartotta a szankcionálás fenti módját, viszont a FÖRI és a kerületi működtetésű közterület-felügyeletek között az a különbség, hogy előbbi nem, utóbbiak viszont jutalékot fizethetnek a kirótt bírságok után.

Az ügyben megszólalt az Országos Rendőr-főkapitányság is, a testület szerint a közterület-felügyeletek kamerái nem felelnek meg a jogszabálynak, ami alapján a büntetési gyakorlat jogos lehetne. Az ellenőrök – ha kizárólag az elektronikus megfigyelőkre támaszkodnak – legfeljebb feljelentést tehetnek a szabályszegőkkel szemben. Ha a jármű vezetője ismertté válik, büntethető, ha viszont nem derül ki a kiléte, akkor az üzembentartót lehet felelősségre vonni. Kamerafelvétel alapján büntetni kizárólag a rend­-
őrségi VÉDA-rendszer alapján lehetséges jelenleg .