Krónika

Eloltották józsefvárosi raktártüzet

Több mint hatvan tűzoltó vett részt az oltásban huszonnyolc járművel

 Péntek délután teljes terjedelmében lángolt  Budapest VIII. kerületében egy raktárépület, amelyben  ruhaneműket tároltak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzoltóság óriási erőkkel vonult ki a helyszínre és estére eloldották a tűzet, de az utómunkálatok még reggelig eltartanak. 

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: mintegy harminc tűzoltó marad a Golgota úti épületnél, és ők megkezdték az oltás utómunkálatait, és átvizsgálják az épületet, amely reggeli órákig is eltarthat.  A tűzben nem sérült meg senki. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján azt közölte: feloldották a korábban a tűz miatt elrendelt útlezárást a Kőbányai úton, a Könyves Kálmán körút és az Orczy út közötti szakaszon.

Kisdi Máté korábban elmondta: délután gyulladt ki egy kétezer négyzetméter alapterületű raktárépület, a kétszintes raktárhelyiségben ruhaneműket tároltak. Az épületet - amelynek felső emelete teljes terjedelmében lángolt és tetőszerkezete beszakadt - életveszélyessé nyilvánították, így a tűzoltók se léphettek be.

Hozzátette: a tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, a füstről mobil laborral végzett vizsgálatokkal megállapították, hogy nem veszélyezteti a lakosságot. Az oltáson több mint hatvan tűzoltó dolgozott huszonnyolc járművel, nyolc vízsugárral és négy emelővel.  A Kőbányai utat a Könyves Kálmán körút és az Orczy út közötti szakaszon lezárták - közölte a rendőrség.