Krónika
Ejtették a vádat az AC/DC dobosa ellen + VIDEÓ
A másik három vádpontot azonban továbbra is fenntartják a zenész ellen
"Egyéb részletekkel nem szolgálhatunk, mivel három további vádpont még a bíróság előtt van. Phil Ruddnak tisztáznia kell, hangzott-e el szájából halálos fenyegetés. A kábítószer-birtoklás vádjának nincs jelentősége" - közölte Paul Mabey, a zenész ügyvédje.
A részint szenzációhajhász tudósítások miatt Rudd szükségtelen és számára hátrányos nyilvánosságot kapott - írta az ügyvéd, aki bírálta a hatóságokat, és nem zárta ki, hogy kártérítést kérnek.
A zenészt csütörtökön taurangai házának átkutatása után bíróság elé idézték. Azzal vádolták meg, hogy megkísérelt bérgyilkost fogadni két ember megölésére. A vádiratból nem derült ki, kik lehettek a célpontjai. Rudd az óvadék megfizetése után szabadon távozhatott.
Az AC/DC később weboldalán így írt a letartóztatásról: "Most értesültünk a hírekből Phil őrizetbe vételéről. Ehhez nem fűzünk kommentárt. Phil távolléte nem befolyásolja sem új albumunk, a Rock or Bust megjelenését, sem jövő évi turnénkat". Ausztrál lapokban az elmúlt hetekben olyan spekulációk jelentek meg, hogy Rudd és a zenekar útjai esetleg különválnak.
Az AC/DC az egyik legjobban kereső rockbanda a világon, még idén új lemezük is megjelenik, annak ellenére, hogy a ritmusgitárosnál, Malcolm Youngnál nemrég elmezavart diagnosztizáltak. Phil Rudd dobost egyébként 1983-ban kirúgták a zenekarból, és csak 1994-ben csatlakozott ismét az együtteshez.
Forrás: Index
