Krónika
Egyre több a világon az autista
A kormány nem engedi, hogy magukra maradjanak
Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: az autizmus a többi között az élmények kölcsönös megosztásában, a kommunikáció területén például a beszéd kialakulásában, fenntartásában okozhat problémát. Ismertetése szerint egyre nő az érintettek száma, hiszen a nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy minden hatvannyolcadik ember autizmus diagnózist kap. Hangsúlyozta, hogy a magyarországi helyzetről nincsenek pontos adatok; azt feltételezik, hogy 20-30 ezer ember kapott ilyen diagnózist, de nagy valószínűséggel jóval többen érintettek.
A kormány kiemelt figyelmet fordít az autisták támogatására, a szükséges szolgáltatások biztosítására, és „azon dolgozik, hogy ne maradjanak magukra nehézségeikkel és kérdéseikkel”- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. A közleményben hangsúlyozták, hogy az autizmus nemcsak az érintettek és családjuk, hanem az egész társadalom ügye.
